„Mintha vért ittak volna!”

„Egymás után ocsúdtunk 2006-ban. Először nem hitte el az ember, hogy az őszödi beszéd egy valódi Gyurcsány-szöveg. Utána nem hittük el, hogy nincs rendőr a tévészékház előtt, aztán azt nem hittük el, hogy hagyták elfoglalni. Azt is nehéz volt elhinni – ami a legkedvesebb a szívemnek –, hogy a »felszabadító szovjet emlékműről« lefeszegették és leverték végre a vörös csillagot.

Aztán azt nem hittük el, hogy sétáló embereket félholtra vernek és börtönbe zárnak. Azt pedig legrosszabb álmunkban se gondoltuk volna, hogy 1956 ötvenedik évfordulóján halomra lövik a megemlékezőket. Amire ­idáig eljutottunk, addigra nem volt olyan ismerősöm, akinek ne lett volna közeli barátja az áldozatok között. 2006 novemberétől az ultraliberális haverok is ezen szörnyülködtek a romkocsmákban.

Azt gondoltam, ha idáig eljutottunk, hogy a magyar embereknek egytől egyig elegük van ebből a dilettáns és kegyetlen Gyurcsány-rezsimből, akkor meg fog bukni. Nem bukott, csak 2010-ben. Akkor azzal a lelkülettel szavaztuk le a kormányt, hogy végre eljön az igazság pillanata, és a brutális rendőröket felelősségre vonják, az állományt megtisztítják, a rendőri és politikai vezetőket börtönbe zárják. Hiszen akkor már tudtam minden borzalomról, ami történt.

A tévészékház ostroma után nem sokkal egy fiatal fiú – egy távoli rokon – haza akart menni, de a rendőrök pépesre verték a saját háza előtt, majd beszállították a rendőrségre, ahol előzetes letartóztatásba helyezték. Még ügyvédet is csak napok múlva engedtek be hozzá. Ártatlan volt, semmit nem tett. Éppen belebotlottak a rendőrök.

Az áldozatok többsége nem a kődobálók közül került ki. A kukagyújtogatók eltakarták az arcukat, időben elfutottak, helyettük gyűjtötték be az ártatlan sétálókat. A rendőrök őrültek módjára viselkedtek szeptember 20-tól egészen október 23-ig.

Mintha vért ittak volna – mondja az egyik áldozat. A Magyar Rádió székházában rendeztek be kínzókamrát. A már az utcán »megdolgozott« fiatalokat bedobták a rebiszesek a BRFK kezeibe, akik addig rúgták, püfölték őket, amíg bírták. Az összevert emberek közt voltak lányok, fiatal és gyenge fiúk és öregek is. Nem válogattak. Nem zavarta őket, hogy az áldozat egyedül volt, hogy nem volt rajta sál, hogy semmi nem utalt arra, hogy ők lettek volna az agresszív tüntetők korábban.”

Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt