Az ellenzék is a helyén hagyná a Turul-szobrot

„Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de számomra nagyon-nagy csalódást jelentett, ahogyan az XII. kerületi ellenzéki képviselőjelöltek a Turul szobor általuk tervezett jövőjéről nyilatkoztak. Mindhárman azt mondták,  hogy megválasztásuk esetén nem bolygatnák a kérdést, a helyén hagynák a szobrot. Nem azért mert szerintük rendben van, hogy ott van, vagy egyetértenének a szobor üzenetével, fogantatásának körülményeivel, aktuálpolitikai jelentésével, hanem egyszerűen csak gyávaságból. Szóról-szóra ugyanazért, amiért Pokorni Zoltán sem mert hozzányúlni ehhez. Pedig ő is tudja, hogy morálisan vállalhatatlan, esztétikailag elviselhetetlen, politikailag kártékony, de a »ne huzigáljuk az alvó oroszlán bajszát« jegyében, inkább nem húz ujjat a neonácikkal, akiknek ez szent zarándokhelye. Nem azért lett ez ilyen fontos a neonácik számára, mert a ősi és egyben nyilas jelképet, a turult ábrázolja, hanem mert az erejüket szimbolizálja. Azt, hogy mégiscsak az történik itt, amit ők akarnak.  Nem a turulról szól ez a ki sem tört háború, hanem az erőről. És annak ellenére, hogy 20 éve jól látszik, hogy a magyar közvélemény mindig arra mozdul, ahol az erőt érzi, az ellenzéki pártok rendre hátrálni kezdenek egy olyan kérdésben, amelynek legeslegelsősorban morális súlya van.

De ugyanez történik a Szabadság téri borzalmas emlékmű esetében is. Biztos vagyok benne, hogy egyetlen ellenzéki politikus sincs, aki egyetértene ezeknek az emlékhelyeknek az üzenetével, szimbolikájával, esztétikájával, és tisztában vannak azzal is, hogy morálisan mennyire káros és fertőző ezek – és a hozzájuk hasonlók – jelenléte a köztereken, az emlékezés helyein, de nincs elég önbizalmuk és bátorságuk, hogy legalább annyit mondjanak, hogy ha győznek, akkor biztos, hogy lépnek ebben az ügyben. Még azt sem kellett volna mondani, hogy azonnal lebontatják – bár szerintem ez lenne a helyes - de legalább annyit, hogy lépnek az ügyben. Miközben ugyancsak húsz éve folyik a mantra a szimbolikus politizálás fontosságáról. De úgy tűnik mégsem értik, hogy ezek az emlékművek sokkal többről szólnak, mint egy turul madárról vagy Gábriel arkangyalról és talán azt is tudják, hogy mennyire mérgezőek ezek az üzenetek. Mondhatnám, hogy személyesen is érintett vagyok ebben az ügyben, hiszen a dédnagymamám neve ott szerepel az Alma utcai idősotthonban meggyilkolt zsidók között, de számomra ez sokkal többről szól, mint a személyes családi tragédiáról. Arról szól, hogy az általam támogatott ellenzéknek van-e ereje és bátorsága megállítani az ország fasizálódását vagy a »békesség kedvéért« tovább tántorgunk a szakadék felé.”