A hiszékenység kufárai

„Szemernyi kétségünk sem lehet afelől, hogy Orbán Viktor soha, egyetlen pillanatig sem hitte el azokat az orbitális baromságokat, amelyekkel most a népet ijesztgeti. Nevezetesen, hogyha például egy gyermek sokszor és sokat néz olyan tartalmakat, amelyekben homoszexuális szerelmet ábrázolnak, akkor maga is meleg lesz. Ahogyan egészen biztosan azt sem gondolja, hogy bármelyik magyar közoktatási intézményben a szexuális felvilágosítás köpönyegébe bújtatva LMBTQ propaganda folyna. Azt is tudja, hogy Magyarországon nemhogy kiskorú gyermekek, hanem jószerivel felnőttek számára sem érhetőek el a nemi átalakító kezelések, ráadásul kiskorúak esetében törvény tiltja az ilyen beavatkozásokat.

De ha ő nem is fél mindattól, ami most a gyermekvédelminek csúfolt, valójában azonban félelem- és gyűlöletkeltő kampányban dől ránk, azt is tudja, hogy van a felnőtt lakosságnak körülbelül 30 százaléka, akiket remekül lehet ijesztgetni a nem létező veszélyekkel. Többnyire a kistelepülésen élő, alacsonyan iskolázott, idős, magányos embereket. Akiknek nemhogy iskoláskorú gyermekük, de lassan kiskorú unokájuk sincsen. Akiknek szellemi elődei anno pénzt gyűjtöttek Izaura, a rabszolgalány kiszabadítására és akiknek tudatlanságából és hiszékenységéből húznak ma busás hasznot mindenféle kuruzslók, szélhámosok, gyanús pénzügyletekkel, kölcsönökkel foglalkozó cégek. Meg a magyar kormány! Mert a kormány politikája hosszú ideje az emberek egy részének tudatlanságára, félrevezethetőségére és szorongásaira épít. Orbánék legfontosabb politikai szövetségese az emberi butaság.

Nemcsak nálunk van ez így. A populista hatalom mindenhol a világon ezeknek az embereknek a hiszékenységére, egzisztenciális szorongásaira bazíroz, őket tartja rettegésben különböző nem létező veszélyek hangoztatásával. Emlékezzünk csak a »Világok harcára«, Orson Welles korszakos rádiójátékára, amely arról szólt, hogy marslakók érkeztek a Földre és rátámadtak az emberekre. Az 1938-ban sugárzott rádiójáték olyan élethűre sikeredett, hogy valóságos pánik tört ki a hallgatóság körében. A sugárzást követően készült kutatásokból az derült ki, hogy sokan menekülni kezdtek vagy éppen bezárkóztak házukba, mások kétségbeesetten telefonálni kezdtek hozzátartozóiknak vagy a rádió állomáskereső gombját tekerték hisztérikusan, hogy más adók híradásaiból megbizonyosodjanak a történtekről.”