Térdre?

A szerző a Rubicon Intézet főigazgatója

„Hosszú távon az kell legyen a cél, hogy térdre kényszerítsük Magyarországot ebben a kérdésben.” (Mark Rutte holland miniszterelnök)

Volt egyszer, három és fél évszázada egy kis ország Európában. A hivatalos neve Egyesült Tartományok volt, de csak Hollandia néven emlegették.

Minden szempontból különbözött a korabeli nagyhatalmaktól.

azokban a lakosság nagy része vidéken élt, itt a városokban. Minden ország a parasztság munkájából élt meg, e kis ország viszont a kereskedelméből. Európa legtöbb országában mindenható uralkodók ültek a trónon, e kis ország republikánus volt. A művészek mindenhol barokk látomásokat festettek meg, itt viszont a realista csendéleteket értékelték.

Bosszankodtak is az európai uralkodók: hogy jön ahhoz egy aprócska ország, hogy minden téren a saját útját járja? A legjobban két dolog háborította fel őket. Az első az volt, hogy e kis ország vezetői toleránsak voltak. Volt ugyan államvallásuk, de nem kívánták meg, hogy mindenki azt kövesse. Senkit sem akartak megtéríteni, meggyőzni, aki nem zavarta meg polgártársai nyugalmát, azt szépen békén hagyták. Sajtószabadság volt náluk, és sok röpiratot tettek közzé, amelyek nem tetszettek a szomszédos országok urainak. A másik probléma az volt e kis országgal, hogy vezetői bele merészeltek szólni a világpolitikába, kiálltak a saját véleményük mellett, és még olyan szövetségeket is kötöttek, amelyek nem nyerték meg a nagyhatalmak uralkodóinak tetszését.

Európa ura ekkoriban a Napkirály néven emlegetett XIV. Lajos volt, aki 1670-ben Doverben szerződést írt alá szövetségesével, II. Károly angol királlyal. E szerződés ötödik cikkelye így hangzott: „Az említett király urak… úgy határoztak, hogy megalázzák a Németalföldi Egyesült Tartományok össztartományi gyűlésének büszkeségét, és megsemmisítik egy olyan nemzet hatalmát, amely volt olyan merész, hogy szuverén közvetítővé és bíróvá emelte önmagát minden más hatalom körében.”

Vagyis úgy határoztak, hogy térdre kényszerítik.

Csakhogy semmi sem úgy alakult, ahogy tervezték. 1672-ben megindított támadásukkal egyrészt megerősítették a hollandok nemzeti egységét azon vezetőik oldalán, akik készen álltak szembe szállni a nagyhatalmakkal, másrészt pedig szövetségeseket biztosítottak a számukra, mert több államnak is elege volt a legerősebb uralkodók követelőzéseiből.

Az általa képviselt értékek pedig (a republikánus államforma, az urbanizáció, a tolerancia, a realista művészet stb.) elterjedtek és beépültek az összeurópai kultúrába.

Hogy mi a tanulság mindebből? Talán csak annyi, hogy nem érdemes más országok térdre kényszerítését tervezgetni, ha a saját útjukat járják.

Európa mindig sokszínű volt, és nem lehetett az éppen aktuális divat szerint egységesíteni politikai kultúráját. A történelem pedig váratlan fordulatokra képes, és olykor arra is érdemes odafigyelni, amit egy kisebb ország képvisel.

Amely nem akar letérdelni.

Nyitókép: Ifj. Willem van de Velde: a solebayi csata (1672)