„A rendszerváltás közeledettével ritkán lehetett szovjet katonákat látni Budapesten. 1990-ben, Orbán Viktorral egy vidéki választási nagygyűlésről autóztunk vissza Budapestre késő este. Hirtelen egy szovjet katona jelent meg az út közepén, és jelzett, hogy álljunk meg. Orbán nem lassított, és majdnem elütötte. »Mi volt ez az egész?« – kérdeztem. »Valószínűleg azt akarja, hogy vegyünk neki piát« – válaszolta. Amikor később vidéki ismerősöktől érdeklődtem, megtudtam, hogy a közeli helyőrségek szovjet katonái gyakran nyaggatták a helyieket azzal, hogy vegyenek nekik italt, vagy éppen katonai felszereléseket akartak eladni.
Az évek során sok olyan orosszal találkoztam, akik a szovjet éra alatt Magyarországon töltöttek némi időt, és mindannyian nagy szeretettel beszéltek Magyarországról.1956 után, amikor a harcok első hulláma során katonáik egy része összebarátkozott a forradalmárokkal, a Kreml nagy erőfeszítéseket tett, hogy elszigetelje csapatait; Magyarország azonban még mindig a szovjet blokk egyik legkellemesebb szálláshelye volt.
Amikor a szovjet egységek első csoportja elhagyta az országot (egy nagyon kis csoport), részt vettem a sajtótájékoztatón. Bemutattak nekünk egy harckocsit, és annak két fős legénységét. A szovjetek nagyon gyakorlatiasan terveztek harckocsit. Először szándékuknak megfelelően megtervezték a tankot, majd a hely lehető legjobb kihasználására nagyon alacsony sorkatonákat kerestek, akiket aztán belegyömöszöltek.”