Orbánt úgy elnyomják, hogy kormányzati szamizdatban kénytelen nekimenni a gyengébbnek

„Fontos különbség, hogy a nyugati országokban, melyekre a miniszterelnök utal, a hatalmat birtokló elit nem mondja azt, hogy ez jól is van így. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy attól, hogy egy nyugati, akár konzervatív politikus szivárványosra cseréli a profilképét, legfeljebb a sajtója lesz jobb (nyugaton), a rendszer elnyomó természete azonban nem fog változni. Ha egy tőkés, polgári demokráciának meleg a miniszterelnöke, attól még semmi garancia nincs arra vonatkozólag, hogy a melegek, vagy bármely más csoport helyzete is jobb lesz, épp úgy, ahogy Kamala Harris alelnöksége sem garantálja, hogy jobb lesz a színesbőrűek vagy a nők helyzete az USA-ban.

A miniszterelnök a rövid esszé végére tartogatja azonban az igazán erős részeket, mikor egy huszárvágással egyenlőségjelet von a nácik és a melegek közé, a(z ismét) karszalagban demonstrálók és a szivárványszínű zászlóval a pályára rohanók egymáshoz hasonlításával.

Ami egyébként azért annyira nem újdonság, a szélsőjobb régi módszere azokat vádolni saját, önmaga által is érzékelhetően a társadalom, a széles körben vállalható felfogás szerint aggasztó vagy vállalhatatlan tendenciáival, akik ellen aktuálisan harcot hirdet, miközben erőpozícióját áldozati szereppel leplezi. Lásd a meccsek előtti – egyébként rég félresiklott – térdelés náci karlendítéshez hasonlítását. Ami már csak amiatt is feltételezi, hogy az így gondolkodó befogadó vagy buta mint a föld, vagy egy ócska provokátor, mert a térdelős, szivárványos jelképek használói – legyen jól vagy rosszul kivitelezett, őszinte vagy marketing – a nácikkal szemben nem embercsoportok jogfosztására és kiirtására törekednek. Épp ellenkezőleg, elvileg a jogfosztottságra és az elnyomásra, valamint ezek helytelenségére hívják fel a figyelmet.

Persze, lehet azt mondani, hogy a homoszexualitásról való ismeretszerzés árt a gyereknek, csak éppen nem igaz, és szalonképes fórumokon az elmúlt évtizedekben leginkább mint a bigott érdekességekre hozott példaként lehetett találkozni ezzel az állásponttal. Ellenben a homofób propagandatörvény szellemében fontos információk megtagadhatók a gyerektől, és nincs összhangban a »mások jogainak és kultúrájának tiszteletére« tanítással sem, bár ez sem túl meglepő fordulat.

Az pedig a miniszterelnök közismerten bizarr humorának újabb szemléletes megnyilvánulása, hogy vétóbajnokként és az alternatív gazdasági, politikai kapcsolatok elkötelezett híveként arról oszt tanácsokat, hogyan lenne érdemes egyben tartani az Európai Uniót.

Nem mintha nem akarná egyben tartani – a Fidesz-kormány az Unió egyértelmű nyertese, és a tagság társadalmi támogatottsága is konstansan magas, úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki szavazók körében.

Ráadásul Orbán látványos identitáspolitikai csatái jók úgy a nyugati, mint a magyar politikai elitnek, mindenki elmondhatja, hogy igaza volt és van, és ezúttal is csak a magyar társadalom néhány százezer tagját nyomják el közvetlenül. Addig se figyel senki, hogyan nőnek napról napra a nemzetközi és helyi társadalmi egyenlőtlenségek, és hogyan hízik az elit egyre hájasabbra az Unió szegényebb lakóinak verejtékén.”