El a kezekkel Karikó Katalintól!

„Gyalázatos az a káröröm és az erkölcsi felsőbbrendűségnek az az arrogáns demonstrációja, amellyel a hazai közvélemény jelentős része Karikó Katalin beszervezési nyilatkozatát fogadta.

Amint a minden rendszerrel együttműködő, csontvelejükig korrupt magyarok kellően jóllaktak krumplilevessel, máris a tények ismerete nélkül ítélkeznek, és kéjes élvezettel köpik arcon a legjobbjaikat.

Diktatúrában és azon kívül egyetlen szabály érvényes: ne árts! Mindegy, hogy Vikidál Gyula, Csurka István vagy Karikó Katalin mit írt alá az őt ért zsarolás vagy fenyegetés nyomán: csakis az számít, hogy a jelentéseik terhelőek voltak-e bárkire nézve. Ez a beszervezési nyilatkozat – ha ugyan hiteles – semmit nem mond el Karikó Katalinról.

Az ötödik pecsét című Sánta Ferenc-regény és Fábri Zoltán-film főhősét, Gyuricza Miklóst is lazán meglincselné a mások vérében és önmaga nagyszerűségében bármikor megfürdőzni kész tömeg, és csak az áldozatának személyét illető részletekről értesülve döbbenne rá, hogy egy hőst mészárolt le. Egy ilyen ügyben nem a kommentelők, hanem a kor viszonyait és a konkrét eset tényeit ismerő történészek dolga ítéletet hozni.

Nem tudom, hogy tett-e Karikó Katalin terhelő jelentést bárkire is, de nehezen tudom elképzelni, hogy ezt az azóta végzett munkájával ne fizette volna vissza az emberiségnek. Karikó Katalin egy példakép – és nem hiszem, hogy ezen bármi is változtathat. Ugyan miféle szörnyűségeket követhetett el egy egyetemista csaj Szegeden a hetvenes években? Karikó Katalin attól még hős marad, ha esetleg kiderül, hogy ő is ember, akinek vannak gyengeségei. Mindenkinek vannak – kivéve persze a kommentfalakon tanyázó csürhe tagjait: ők makulátlanok. Nem is tűrik el, hogy náluk bárki kiválóbb legyen – aki annak látszik, azt lerántják a sárba, és összemocskolják. Kész csoda, hogy még senkinek nem jutott eszébe közülük egyet sem Nobel-díjra jelölni.”

Nyitókép:MTI/Rosta Tibor