Visszaszorulóban nyugaton a woke
Ettől még a keleti orientáció az marad, ami, de legalább a maga lecsupaszított valóságában, és nem kamu, süket dumákkal a normalitásról.
Miért ne mondhatnánk ki azt, hogy Magyarország fenntartható felzárkózásának mintái már nem Nyugaton, hanem Keleten működnek, ezen belül Kelet-Ázsiában és a Közel-Keleten találhatóak.
„Magyarországnak, a V4 országoknak, sőt a kelet-közép-európai térség 9 országának vigyázó szemét nem Nyugatra, hanem Keletre érdemes vetnie azért, hogy a következő évtizedekben megtalálja saját sikeres felzárkózásának receptjét. Dél-Korea, Izrael, Dubai (Emirátusok), Szingapúr és három dinamikus kínai sikerváros, tehát Sanghaj, Shenzhen és Csengdu lehetnek a példaképeink. Rajtuk keresztül nyílhat meg Európa keleti pereme a természettel és társadalommal harmóniában működő, fenntartható és zöld, tehát sikeres jövő felé.
A szellemi források között első helyre kell tennünk a víziót. Minden mai siker, Dél-Koreától Izraelig, Dubaitól Szingapúrig és Sanghajtól Csengdun át Shenzhenig egy különlegesen erős jövőképre épül.
Második helyen áll a jövőkép mögötti erős értékrend, ami döntően hagyományos értékekre épül. A család tisztelete, az idősek megbecsülése, a tudás értékelése, a vallás, az erős nemzettudat, a közösség és a világ segítése, a természettel való harmonikus együttélés és több más hagyományos érték táplálja napról napra a jövőképek megvalósítását.
Harmadik helyre kívánkozik a hagyományos és a modern okos ötvözése. Az ősi forrásokból táplálkozó értékek és a modern gondolkodás minden sikernél együtt dolgoznak. Miután a gondolkodás modern része megbecsüli a hagyományos értékeket, ezért fenntartható megoldásokra vezető döntések születnek az állam, az üzleti szektor és a családok részéről.
Negyedik forrás az új technológiák állandó kutatása, kísérletezés és játék mindennel, ami új, gyakorlatias és segíti az életet könnyebbé tenni.
Az ötödik az, hogy mindegyik sikerpélda szereplői már a kezdetektől célba veszik a világszínvonalú oktatást és végül eljutnak oda, hogy legjobb egyetemeik a világ élvonalába emelkednek.
Végül, hatodik közös vonás, hogy a tehetséget már korán keresik, felfedezik és támogatják először családi körben, majd az oktatási rendszerben és közben kiépítik a közösségi tehetséggondozó intézményeket.
Legyen hát célunk egy olyan új európai oroszlán csapat felnevelése, amelyben minket KIDSzingChi.hu névvel illetnek, ami egy új nyelv, az Engkrit (English+szanszkrit) szótárában »A magyar kölyök oroszlán ereje« címszó alatt található.”