És a keresztények hova álljanak?

„»Kevésbé edzett demokratikus közegben mindig erős a kísértés, hogy üdvtörténetivé nemesítsük a pártpolitika dilemmáját.«

Az elmúlt időszakban a hatalomtól független média felületein interjú jelent meg két olyan kormánypárti közszereplővel is, akik politikai gondolkodásában meghatározó a keresztény hitük. Mivel a hatalomtól független média újságírói kérdezték őket, ezért a kormány számára kínos felvetésekre is válaszolniuk kellett. Ezek a kis szembesítések azonban nem bizonytalanították el egyáltalán a meggyőződésüket. Csókay András idegsebész a Magyar Hangnak, Eperjes Károly színművész pedig a 24.hu-nak nyilatkozott. Mindketten úgy beszéltek elismerőleg a kormány és Orbán Viktor munkájáról, mintha keresztényként volna kötelességük ez a politikai állásfoglalás. A kereszt fénytörésében nézem azonban én is a világot, engem ez mégis ellentétes politikai cselekvésre sarkall. Ha mi, keresztények itt is, és ott is, hol áll Krisztus?

Furcsán hathat a pártpolitikai adok-kapok világába lerántani a Megváltót, a kérdésfelvetés azonban egy természetes keresztény mentalitás, amelyet Csókay András ki is fejt interjújában. »A keresztény ihletettség azt jelenti, hogy döntési helyzetben – legyen szó szakmai vagy magánéleti döntésekről – felteszem magamnak a kérdést: Jézus mit tenne a helyemben?« A kereszténység az egyedi emberséggel és személyiséggel rendelkező názáreti Jézust ettől a valóságától sokszor elemelve, mint a tökéletes embert nevezi meg. Ki-ki a legjobb énjeként fordul hozzá. Ezért a »mit tenne Jézus a helyemben« kérdés egyszerűen átfordítható arra, hogy hibátlanul erényes állapotban mit tennék én?

Hibátlanul erényes állapotban kire szavaznék a 2022-es választáson? – erre a kérdésre fordítható tehát át a Csókay András által felvetett igazságkeresés. Én azonban inkább azt vetném fel, hogy értelmes-e egyáltalán ilyen formában feltenni ezt a kérdést. A meggyőződésem szerint nem. Nem érett keresztény, hanem éretlen polgári gondolkodásra vall az, ha a pártpolitika dilemmáit üdvtörténeti jelentőségűvé emelem. Keresztényként azonosíthatom Jézus álláspontját a sajátommal, ettől még az nem válik vallási kötelezettséggé.

Nehéz azonban ezzel így érvelni, mert a kísértés hatalmas. Először is az egyén, aki saját álláspontjával azonosítja Jézusét, általában ezt fordítottan értelmezi. Azt hiszi, hogy ő a saját álláspontját igazította Jézuséhoz, ami véletlenül mindig épp az az álláspont, amit előtte ő is vallott. Másodszor ha egy keresztény Jézust bevonja döntési dilemmájába, utána már – érthető módon – nem mer eltérni attól az iránymutatástól, amit ő a Jézusénak címkézett. Kevésbé edzett demokratikus közegben mindig erős a kísértés, hogy üdvtörténetivé nemesítsük a pártpolitika dilemmáját. Ezt a kormányunk fokozza azzal, hogy ezt a nyelvezetet be is hozza a politikai életbe, hiszen úton-útfélen kereszténydemokratának hirdeti magát.

A magyar állampolgárok maroknyi keresztény meggyőződésű csoportja miatt még nem vált volna a keresztény nyelvezet a kormányról szóló gondolkodás sarokkövévé. Mivel azonban a kormány magára öltötte a keresztény hitvédő pajzsot, központi elemévé vált ez az értékrend a kormánnyal szembeni bírálatoknak is. Nem véletlenül tette ezt. A kormány jól érzett rá a hit erejére. Amennyire káros – különösen a kereszténységre nézve –, ha egy politikai tömb magát a kereszténység kizárólagos védőbástyájaként mutatja be, annyira hatékony azonosulási és mozgósítási technika.”