Orosz rulettről, a kínai vakcinák kis hatékonyságáról és a keleti vakcinák behozatalában rejlő anyagi lehetőségek kihasználásáról értekezik Vásárhelyi Mária, aki szerint „valamelyik brancsbeli ezen az üzleten is nagyot kaszált”. Vásárhelyi Orbánt gunyorosan „ismert virológusnak” titulálja.
Csakhogy eközben ő maga is úgy szakérti a beszerzési folyamatokat, a nemzetközi logisztikát és magukat a vakcinákat, mintha ő maga is szakértő virológus lenne, nem pedig egy Facebook-huszár szociológus. Tudom, a szociológusok, főleg ha baloldaliak, még inkább, ha baloldali értelmiségi szociológusok szeretnek mindenhez érteni, de azért elég komikus, amikor tájékozottabbnak tettetik magukat, mint a fejlesztők és orvosok.
A baloldalon eluralkodott a vakcina-paranoia: ami keletről jön, az csak rossz lehet.
De mindenesetre bizonytalan, így inkább ne adjuk be, várjunk sok hónapot, és mindenki kapjon Pfizert – ja, abban is benne vannak a kínaiak. A baloldal az Európai Gyógyszerügynökségbe kapaszkodik: talán azt remélik, hogy az minél később mondja ki a keleti vakcinákról, hogy rendben vannak, vagy elkaszálja őket.
De miért is lenne rosszabb a magyar engedély, a magyar szakemberek ítélete, mint az EU-ügynökségé? Mert az EU-sok függetlenek Orbántól? Komikus, hogy az a baloldal, aminek prominens képviselői még KISZ-esek voltak, és Putyinnal haverkodtak (Gyurcsány Ferenc), most Moszkva helyett vigyázó szemüket Brüsszelre vetik. A magyar szakemberek döntése megbízhatatlan és vállalhatatlan, az EU-s a jó. Hát, lassú, nem tudni mikorra lesz eredmény, de legalább nyugati a döntés. Itthon nem lehet jó ítélet, ha nem Moszkva dönt, akkor Brüsszel, úgy el lehet tolni a felelősséget.
Addig is az ellenzék kénytelen ventillálni. Fekete-Győr először fizetne is azért, hogy valaki beoltja magát, miközben már az is csoda, hogy a vakcina ingyen van. Aztán közös fotót akar a miniszterelnökkel oltakozás-népszerűsítés címén, s amikor elutasítják, oltásellenességet kiált. Trükkös módja egy orbános közös fotó kierőszakolásának!
Mik is a követelések, emlékszik még valaki?
Ha a kormány zárna, akkor nyisson; ha nyitna, akkor zárjon;
ha beindul a suli, ne induljon be, mert megfertőződnek a tanulók és tanárok; ha nem indul el a suli, induljon el, mert nem bírnak otthon ülni az emberek; és különben is, a kormány nem oldotta meg, hogy minden iskolában flottul menjen a digitális oktatás, és nem rendelt mindenki mellé egy ingyen mentálhigiénés szakembert, pszichológust. Legyen regisztrációhoz kötve a vakcinázás, de inkább mégse legyen. Ez vagy az a csoport miért nem kap hamarabb oltást? De ha van prioritást élvező csoport, mi van a másikkal, az miért nem kap hamarabb? A kormány nem kérdezi meg az embereket, de ha megkérdezi, akkor az mégse jó, mert a nemzeti konzultáció kamu; de nem az embereket kell kérdezgetni meg a közvélemény alapján kormányozni, hanem a szakemberek véleményét követni; ám ha a szakember azt mondja, amit a kormány, akkor ő megvett Orbán-bérenc, satöbbi. Semmi se jó. Minden rossz.
És ráadásnak a halálalgebra, mindennek az alja. Koncepció nincs, csak kapkodás van. Mindezt az áhított 2022-es győzelemért, minden áron, az emberekben szánt szándékkal elültetett kételyekkel, a járvány- és oltásügyi folyamatok meghekkelésével is. Szánalmas.