Törpe Károlyi Mihályocskák (4. rész)

„Ahogy Roboz Imrét és társait, a vörös emigrációt, a népbiztosokat, Lenin-fiúkat, tömeg­gyilkosokat tárt karokkal várja Bécs, úgy várja a Kertész Ákos nevű Roboz Imrét tárt karokkal Kanada. Ugyanis – emlékeznek még Szolzsenyicinre? – ez az a hálózat, ami a világot »egységessé« tette. És ez az »egységes« világ, a hálózat, az egykor volt bolsevikok, vörös gyilkosok, majd a bolsevikokból liberálissá lett vallás, hagyomány, nemzet- és lélekgyilkosok világa mind a mai napig felszámolhatatlannak tűnik, és óvják, segítik egymást. Úgy rándulnak össze minden vélt vagy valós sérelemre, mint az osztriga, ha citromot csepegtetnek rá. Ez az a világ, amelyik ma megfellebbezhetetlen magabiztossággal kijelenti például, hogy »Orbán Viktor és a Fidesz eltávolodott az euró­pai értékektől«.

Talán ideje feltenni a kérdést: kik és mikor döntötték el, hogy melyek ezek az európai értékek? Tessék mondani, volt valamikor, valahol egy »európai értékek értekezlet«, ahová elfelejtettek bennünket meghívni? És azon kik vettek részt? És milyen határozatok születtek Elhatározták például, hogy mostantól kikerül az európai értékek sorából a nemzethez tartozás szentsége, a hazaszeretet, a patriotizmus, a nemzetállam, a nemzeti kultúra, a hagyomány és a hagyománytisztelet, a kereszténység, az államhatárok sérthetetlensége, a család fogalma és szentsége, a nemi identitások megkérdőjelezhetetlensége, a férfi férfiassága és a nő nőiessége, a gyermek óvása és védelme, az antik irodalom, a nemzeti irodalom, az irodalom és a művészetek »jogfolytonossága«, a klasszika filológia és a normalitás?

És mindez átadja helyét a szó legszorosabb értelmében vett határtalan globalizációnak, a nemzet megtagadásának és gyűlöletének, a vallási, nemzeti, nemi identitás elrablásának és bűnné nyilvánításának, minden hagyomány megtagadásának és kiröhögésének, a kereszténység meggyalázásának, a nemzetállamok felszámolásának, a férfi elnőiesítésének és a nők elférfiasításának, minden létező szexuális aberráció és gusztustalanság piedesztálra emelésének, a genderelmebajnak, a hagyományos család felszámolásának és a »szivárványcsalád« dédelgetésének – bármit is jelentsen ez, jelentsen három férfit és a gyerekeket vagy két férfit, egy nőt, egy kecskét és a gyerekeket akár –, a mindenki befogadásának, a határok eltüntetésének, a terrorizmus elszabadulásának és mentegetésének, a nemek közötti átugrálásnak, a gyermekek átoperálásának, a gyermekvállalás megtagadásának és bűnné nyilvánításának, az irodalom és az antikvitás felszámolásának és bűnössé nyilvánításának – szóval a teljes és totális és elviselhetetlen abnormalitásnak? És mikor volt ez az értekezlet, és kik voltak jelen? És hogyan születtek ezek a határozatok? Megkérdezték erről a »népet«, vagy csak elkezdték rászoktatni az új értékekre?”