A jó, a rossz – és az ellenzék?

„Abortuszpártiak és annak ellenzői tudják nagyon jól, hogy nem az egyedi határhelyzetekről szól a valódi vita, hanem hogy elfogadható-e kivételes tragédiából általános normát faragni, morálisan alátámasztható-e a halál kultúráját ünnepelni az élet helyett? A balliberálisok szerint igen, ugyanis nincs »jó« vagy »rossz«, pusztán szabadságjogok és önmegvalósítás. Az életparancs szívélyes jóemberkedéssel leplezett tagadása fut végig ugyanígy megannyi más ügyben, legyen szó migráció­ról, drogliberalizációról, eutanáziáról vagy genderőrületről. A liberális paradigma szerint senki sem védekezhet vagy érvelhet azzal, hogy mi a »jó« vagy mi a »rossz«, az egyéni döntés és a korlátlanság felülír mindent. Arról persze, hogy mi lesz (vagy mi lehetett volna) a Nyugat javainak bírvágyára ébresztett, lélekvesztőkbe szálló tömegekkel; az újabb és újabb kábítószerek fogságába esőkkel; a pubertáskori hóbort során hormonkezelésnek vagy nemátalakító műtétnek alávetett tinédzserekkel vagy a pillanatnyi életuntságukban az asszisztált halált választó emberekkel, persze már nem szól a fáma. Arra már nincs válasz, az efféle »kényeskedés« nem rontja meg a progresszió bukott angyalainak idegeit.

Ahogy különösebben a hazai baloldal sem zavartatja magát a valóságtól így járvány idején. A rosszról ugye meg kell magyarázni, hogy jó, így lett az »akik a nyitásról beszéltek, azok nem a nyitást szorgalmazták«, és így lett az oltásellenességből »oltáspártiság«. Ájtatos képpel teszik zálogba béketűrésüket, ha valaki felhívja a figyelmet arra, ez a csodálatosan sokszínű ellenzék hónapok óta az orosz és a kínai vakcina ellen hergel, indít petíciókat, beszél »bizonytalan háttérről«, »ellenőrizetlen kutatásokról«, »emberkísérletről«, teljesen egyértelműen arra játszva, hogy az emberek elbizonytalanítása az oltakozás lassulásához, ezáltal a korlátozó intézkedések meghosszabbításához, a bezártság okozta frusztrációk erősödéséhez vezet – ami nyilvánva­lóan hatással lehet a választási eredményekre is.

De nem, ez nem oltásellenesség, pusztán – ahogy a DK fogalmazott – az ellenzék »bizonyos vakcinák hatékonyságáról és biztonságáról nincs kellőképp meggyőződve, és ennek hangot is ad«. Még ez a gúnyolódással határos közöny is mutatja, hogy az élet iránti alázat másodlagos, ha valamilyen aktuális politikai hóbortról (formálisan éppen a kíváncsiság vágyának kielégítéséről) van szó. Igen, ha szemernyi esély is van arra, hogy a járványkezelés és oltakozás aláásása a kormány iránti bizalom megingatásához vezethet, akkor bizony az emberélet olcsónak minősül.

És miután megindokolták, hogy a rossz ­miért is jó, ami nem igaz, az miért igaz, és hogy a jó az valójában miért rossz, nem győznek önmagukra mint referenciapontra hivatkozni. Egyes vakcinákat szerintük ugyanis nemcsak azért kellene a) be sem szerezni; b) betiltani; de minimum c) használaton kívül helyezni, mert »zavarosak« vagy »veszélyesek«, hanem mert – most kapaszkodjanak meg – a lakosság bizalma azok iránt megingott! Ami persze nem így van (sőt), de azért ördögi, bolsevik trükknek jó. És tudják, mi a közös az ördögben és a bolsevikokban? A bevett ábrázolások szerint mindannyian vörösök.”