Az esetlegesség, a „pillanatban élés” hosszú évtizedekig alapjaiban határozta meg a magyar politikát.
„Az esetlegesség, a »pillanatban élés« hosszú évtizedekig alapjaiban határozta meg a magyar politikát. Kevés embernek jutott eszébe, hogy nemcsak ma van és holnap, hanem holnapután is. A kevesek egyike Wermer András volt, akinek a polgári Magyarország ideája, sőt: stratégiája fűződik a nevéhez. A kilencvenes évek második felében kiérlelt ország-, és jövőkép talán túl korán érkezett: a kádárizmus bástyái még lényegében sértetlenek voltak a színfalak mögött. De a feladat nem elodázható: egy nemzetnek legyen saját stratégiája. Recenzió Orbán Balázs A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című könyvéről.
Szembe kell nézni itthon 1990 örökségével, a gazdaságban, a kultúrában, hogy a rendszerváltás nagy céljaiból mi enyészett el? A könyv kitér erre is. Dogmák nélkül tisztábban látunk. Ennek egyik legfontosabb mércéje, hogy a kelet-európai rendszerváltások »vallása« a nyugati liberális demokrácia volt. Megkérdőjelezhetetlen tabuként fel sem merült a kilencvenes években, hogy a különböző kontinenseknek, térségeknek eltérő adottságai vannak és a sikernek nincsen, mert nem is lehet univerzális receptje.
Dogmák, doktrínák és tabuk kőkemény fogságában éltünk. Később pedig valahogy mégiscsak kiderült, hogy lehet fenntartható gazdasági növekedést építeni saját modellben is. Az állam nem feltétlenül béna intézmény és a külső illúziók helyett jobban tesszük, ha a saját erőforrásainkra támaszkodunk. Ez ma sem politikailag korrekt gondolat, de ahogyan az eszünket, nyelvünket megbéklyózza a PC, úgy az alternatív gazdaságpolitikáról is kiderült, hogy nem sarlatánság.
Miben élünk most? A mai magyar politikai rendszer meghatározásával sokan küzdenek, főként érzelemvezérelt alapon, ideológiai furkósbotot, nyelvpolitikai fegyvert keresgélve ebben is. Ennek a parttalannak tűnő vitának a tisztításában segíthetne több ütközés és az, hogy a jobboldal több fórumon és helyzetben kiálljon elképzelései védelmében – és nemcsak főleg erőből gondolná megnyerhetőnek vagy kikerülhetőnek a vitákat. Muníciója – ahogyan a kötet is mutatja – éppen lenne hozzá, és az sem mellékes, hogy számos ügyben »nyerte meg a narratívák harcát« az elmúlt években, legyen szó nemzetközi kérdésekről vagy történelmi traumákról.
Persze nem is a definíciók és az ideológiák a legfontosabbak, az elméleti vitáknál fontosabb a földhözragadt valóság megértése.
Ebben a konzervatív oldal az anyaországban ma előrébb jár riválisainál: ám a világ értelmezése és »lefordítása« saját életünkre folyamatos alkalmazkodást, megújulási készséget követel meg: távolról sem örökbérlet adta előny, bármikor elveszíthető. »A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye« ehhez alkalmas iránytű vagy éppen vitaalap – aszerint, hogy ki mit gondol a világról. Az már jó kezdet, ha valaki gondol valamit”.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Helyszíni beszámoló a felvidéki magyar közösség megmozdulásáról.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
A külügyminiszter szerint úgy látszik, Szlovákiában is van olyan párt, amelyik csak ellenzékben fedezi fel, hogy élnek magyarok a Felvidéken.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Vitályos Eszter arról is beszélt, hogy az ünnepek után újabb kormányzati támogatások érkeznek.
A Tisza Párt körül pedig a baloldali holdudvar képviselői bukkannak fel rendszeresen, noha tagadják, hogy együttműködnének Magyar Péterrel.
