No de hogy leszünk Ausztria?

2021. február 25. 21:43

Most ott tartunk, hogy nem hogy az osztrákokhoz közelítenénk, hanem a románok és a bolgárok életszínvonalához konvergálunk.

2021. február 25. 21:43
Papp Zsolt
Papp Zsolt
Népszava

„Magyarország mindig épp öt évre van az euró bevezetésétől – ez volt a gazdasági újságírók favicce a 2000-es évek fordulóján. Akkor ugyanis még látótávolságban volt az a fejlettségi szint, amely minimális követelménye az euró bevezetésének. Ma már ez a távolság inkább 10 évre tehető, de ami még fájóbb, hogy Ausztria fejlettségétől 30 évre vagyunk. Pont úgy, mint 30 évvel ezelőtt, a rendszerváltás hajnalán, amikor azzal kalkuláltak az akkori okosok, hogy úgy 2020-ra, 2030-ra talán megközelítjük Ausztria életszínvonalát. Most ott tartunk, hogy nem hogy az osztrákokhoz közelítenénk, hanem a románok és a bolgárok életszínvonalához konvergálunk, pontosabban ők zárkóznak föl hozzánk.

A magyar politikai-gazdasági elit eljátszotta az uniós csatlakozással megkapott történelmi lehetőséget, amiről azt hittük, hogy csak egyetlenegyszer fordulhat elő. De a koronavírus-válság a maga gazdasági, emberi, szociális tragédiái árán egy újabb lehetőséget ad az országnak a modernizációra, amire még pénz is lenne, hisz az uniós helyreállítási alapból és a rendes uniós támogatásokból tízezer milliárd forintos nagyságrendű tőke érkezik az országba, amit két éve nem is remélhettünk.

Már csak azt kellene kitalálni, mit is akarunk kezdeni ezzel a Magyarországgal. Ugyanis ötletből sokkal nagyobb a hiány, mint a pénzből. Látva a kormány 2020-as »gazdaságvédelmi« mentőcsomagját, a legkisebb ötlet sincs benne a modernizációra. A kormány tavaly úgy költött el 4000 milliárdnyi gazdaságvédelmi pénzt, úgy teremtett rekordközeli államadósságot, hogy sem a szociális, sem a gazdasági védelemre nem áldozott érdemben, de a modernizációra sem jutott. A kulcs a »munkahelyek megvédése« volt, ezen címszó alatt egyes haveri turisztikai cégek akár tízmilliárdokat is leakasztottak, de alig volt olyan közepes gyártó cég, amely ne kapott volna egy-két százmilliót, esetleg milliárdot valami gépberuházásra, amely állítólag megvédte a munkahelyeket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kompenzátor
2021. március 04. 09:40
Irigylem az optimizmusod. Jó amit írsz, csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem sokkal egyszerűbb nem beengedni a migránsokat, mint beengedni és aztán évszázadokig küszködni a "felzárkóztatásukkal". (Némileg különös ez amúgy, hogy rengetegféle migráció létezett, pl. atomcsóró fehérek és távolkeletiek is migráltak tömegesen, de "felzárkóztatni" mégis mindig csak 1-2 specifikus népcsoportot kell mindenhol...)
Kompenzátor
2021. március 02. 10:11
"Mivel ugy a múlt század mint a jelenlegi is folyton meghazudtolja a jóslatokat és meghiúsítja a terveket, semmi okom azt gondolni, hogy kiszámítható ami majd lesz." Azért ez mégsem olyan egyszerű, hogy söpörjük a szőnyeg alá ami az orrunk előtt történik, mert nem biztos hogy bekövetkezik ami valószínű. Minden nagy krízis, pl. a világáborúk előtt is pár nappal a tömegek pont ugyanazt mondták amit te most, hogy fölösleges parázni, nem lesz baj. Aztán baj lett. Most olyan helyzetben vagyunk hogy talán még tehetnénk a baj ellen mielőtt beüt a ménykű, de így nehéz lesz, hogy az emberek a homokba dugják a fejüket. "a környezet-szennyezés és a klímaváltozás jövöbeli következményei, nemigen zavarnak" A klímaváltozás azért nem zavar, mert nem hiszem hogy az emberiség okozza, így úgyis az lesz ami lesz, nem tudjuk befolyásolni. Persze meg kell tenni a környezetért amit lehet, de nem a klímaváltozás miatt, hanem a környezetszennyezés ellen, ami más tészta. Nem akarok mérgezett földeket és folyókat, de attól nem tartok hogy a tehenek finganak és ezért elolvad Antarktisz, ez baromság. Sőt, az egyik fő gond hogy rengeteg erőforrást POCSÉKOLNAK erre a hülyeségre, azt kutatják hogy a marhafing mennyire üvegházhatású, mikor ugyanabból a pénzből ezerszer hasznosabb dolgokat lehetne csinálni. A politikai vonatkozások még rosszabbak, megy a propaganda hogy a fehér ember ne vállaljon gyereket, mert klímaváltozás, aztán meg támogassa a migrációt mert elöregszik a társadalom. Ez nyilvánvalóan szándékos fehérellenes aknamunka, a népirtás egy közvetett formája. Amúgy a környezettel kapcsolatban a legfontosabb dolgokkal nem foglalkozik senki, pl. hogy a vadon élő állatok hamarosan mind eltűnnek. Az elmúlt 20 évben (HÚSZ ÉVBEN) egyes madárpopulációink megfeleződtek, csezmeg, és ahelyett hogy ezért vernénk a vészharangot olyan baromságokkal foglalkozunk mint hogy fizessünk adót az államnak a CO2-kibocsátásért, ami amúgy a kutyának sem árt, sőt, a növényeknek hasznos. A gyerekeinkre olyan világot fogunk hagyni amiben énekesmadarakat talán csak állatkertben vagy filmen fognak látni, és 1-2 egyesületen kívül senki nem törődik ezzel. "De lehet, hogy az összes aggodalmainkra talál majd megoldást a tudomány." A demográfiai változásokra nem nagyon, illetve azt eugenikának hívják és nem túl népszerű manapság. Ha olyan városban élsz, ahol a gyermekeid iskolájában több a migráns mint a helyi, azt a tudomány nem fogja megoldani, és egyre több az ilyen hely Európában. Aztán megnézhetjük azt a kultúrát amit ez a felnövekvő idegentömeg fog létrehozni a miénk helyén... Európa fő gondja nem az, hogy túl sok a CO2, hanem hogy a többtízmillió Jamal és Ahmed nem a mi kultúránkat, a mi hagyományainkat, a mi vérvonalainkat fogja továbbvinni, sőt, mindenféle libsi elképzeléstől függetlenül igenis szándékosan pusztítani fogják ezeket ahol érik. A legtöbb friss migráns eleve úgy érkezik hogy gyűlöl minket és csak a segély érdekli, amire rátesz még egy lapáttal a balos ideológia ami szándékosan hergeli őket a fehérek ellen. Erről a média irtózatos kussban van, ez az egyik leginkább cenzúrázott dolog a világon, de már most is rengeteg kifejezetten rasszista indíttatású gyilkosság történik véletlenszerű fehér emberek ellen, csak azért mert fehérek. (Mo-n nyilván nem, a nyugatról beszélek.) Elkapnak az USA-ban négereket akik véletlenszerűen gyilkolásznak fehéreket, és elmondják hogy azért csinálják mert gyűlölik a fehéreket, és nem hallasz róla mert a mainstream direkt eltussolja. https://christiansfortruth.com/black-mass-murderer-admits-he-killed-all-four-of-his-victims-simply-because-they-were-white/ Pedig ez az eredménye a durva agymosásnak ami a színeseket éri, hogy a fehérek "elnyomják őket" és rasszisták és xenofóbok ésatöbbi, tehát a fehéreket gyűlölni nem csak szabad, de jogos is, sőt, egyenesen dicsőség. És ez egyre durvul és egyre terjed - talán hallottad hogy a minap a Coca-Cola cég bukott le azzal, hogy olyan tréningre küldi az alkalmazottait ahol azt tanulják hogy legyenek "kevésbé fehérek", mert a fehérek gonoszak. Mi lesz ennek a következménye?
jetta84
2021. március 01. 08:37
Igaza van a cikk írójának abban, hogy 88-ban álltunk az osztrákok gdp ppp 59%-án úgy mint tavaly.Többiben pedig hazudik.. Nálunk volt egy "rendszerváltás" ami miatt 45%-ról indultunk.2010-ben voltunk 52%-on.(20 év alatt 7%, 10 év alatt 7%) Nominálisan nézve most vagyunk 33%-on míg 88-ban csak 16%-on voltunk.Vagyis mind2 mutatóban zárkózunk. De az utóbbi 10-ben ténylegesen gyorsabb volt a felzárkózás mint az előtte lévő 20 évben. forrás: imf
duzur
2021. február 28. 11:21
...szociális hálón múlNAK.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!