a kereszténység nyelve nem lehet a kárörvendés!
A héten volt szerencsém látni Jim Caviezel főszereplésével a Szent Pál életét bemutató filmet. Rómában brutális keresztényüldözés volt Nérónak „hála”, a Jézus mellett kitartó embereket élve felgyújtották vagy oroszlánok elé vetették. A keresztények egy csoportja megelégelte ezt és revansot akart venni az igazságtalan támadások miatt. Ekkor azonban a helyi közösség vezetője közbelépett és rendre utasította őket, mert tudta Jézus új parancsot adott nekik: „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.”
Jézus iszonyatosan nehéz dolgot kér tőlünk: szeretni azokat, akik gyűlölnek bennünket. Akkor is, amikor ez szinte lehetetlennek tűnik. Vajon hányan imádkoztunk Békés Gáspárért elmúlt napokban, vajon hányan kértük Istent, hogy a bennünket gyalázó és megvető emberek ismerjék fel Őt? Mennyire csodálatos lenne, ha ő lenne a következő, aki Saulból Pál lesz – de ez Isten nélkül nem lehetséges.”