Vannak dolgok, amiket másképp csinálnék

„Egyre gyakrabban tekint már visszafelé?

Persze, hiszen az ember hetven körül már visszafele is tekint. Amúgy is szeretek a múltban élni. Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy csak előre kell nézni. A múltat meg kell becsülni és tanulni kell belőle, mert az életünk része. A múltja minden ember életének elidegeníthetetlen része, nem tagadhatja meg egyik szakaszát sem. Hiába is tenné. Ismétlem, voltak dolgok, amelyeket másképp csináltam volna, tudok magammal szemben önkritikus lenni. Sosem voltam gyáva ember, de úgy érzem, hogy elég bátor sem. Sokan harcos típusnak mutattak be, de a saját bátorságommal nem vagyok teljesen megelégedve. Nagyon szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy jó családban nőttem fel és jó családom is lett. A Jóisten megengedte, hogy egészségben és biztonságban élhessen a családunk. Azt vehettem feleségül, akit nagyon akartam, olyan pályát futottam be, amilyenről gyerekkoromban nem is álmodozhattam. Még gyerekként is meg kellett harcolnom azért, hogy bekerüljek a focicsapatba, nem gondolhattam, hogy egyszer még Budapest főpolgármestere lehetek. Őszintén hálás vagyok mindezekért. Ami nagyon sért, ha valaki nem nevez önállónak. Azt mérhetetlenül igazságtalannak érzem.

Ha előretekint, akkor mit lát maga előtt? Mennyi ideig szeretne még közéleti szerepet vállalni, látja-e maga előtt a nyugdíjas Tarlós Istvánt?

Már nem vagyok döntéshozó, készítek ugyan anyagokat a miniszterelnök számára, illetve ahogy korábban említettem büszke vagyok a győri egyetemi megbízatásra. Most úgy érzem, hogy azt a munkát szeretném a legtovább végezni. Ha összeszámolom, akkor az jön ki, hogy 49 éve dolgozom már. Édesapám is rengeteget dolgozott, az ötvenes években sokáig éjszakázott is. A családunkban azonban ilyen hosszú időn át még senki nem robotolt. Megtehetném hogy egyik pillanatról a másikra semmit nem csinálok, de azt hiszem hogy képtelen lennék rá. Amikor fiatal voltam, akkor mindig kinevettem azokat az időseket, akik azt mondták, hogy ők nem szívesen mennek nyugdíjba. Nem hittem nekik, de az elmúlt években azonban rájöttem, hogy igazuk volt! Ha ennyi felelős és stresszes év után az ember egyszer csak vákuumba kerül, akkor nagyon rossz érzés uralkodik el rajta, mégpedig hogy feleslegesnek érzi magát.Sokszor most is úgy érzem, mintha ötödik kerék lennék. Ennél is jobban félek attól, hogy egyszer majd eljön az idő, amikor végleg otthon kell maradnom. Ez egyáltalán nem a pénzről szól, hanem arról az érzésről, hogy az emberre nincsen szükség. Tudom, hogy nem a főpolgármesterség a szubsztanciám, mégis néha kiüresedettnek érzem magam. Azt reméltem, hogy könnyebben fog ez menni. Talán hiúság. Elfutnak mellettem az események.

El sem tudja képzelni, hogy főállású nagypapa legyen?

Nehezen. Olyan hosszú ideig dolgoztam és olyan munkáim voltak, hogy nem tudom mit kezdenék magammal ha nem lenne semmi munkahelyem. Fizikailag valószínűleg nem omlanék össze, talán lelkileg sem, de a közérzetem nagyon megsínylené, ha egyáltalán nem tudnék dolgozni. Az elmúlt tíz év után akkora változás lenne, ami megerőltető nyomást mérne a lelkemre.”