„A népszavazás bár eredménytelen lett, mi azonban a csalódottság mellett derülátók voltunk. A külhoni magyarság jobb híján egyfajta erkölcsi győzelemként dolgozta fel a népszavazás eredményét. Mi is történt a voksolást megelőző hetekben? A Gyurcsány kormány a határon túli magyarság elleni gyűlöletkampányát a létbizonytalanságra építette fel. Huszonhárommillió románnal riogattak. A családoknak járó pénzek elvételével, munkahelyek, lakhatások ellehetetlenítésével fenyegették a lakosságot. Minden harmadik hirdetőtáblán a »felelős döntés 2x NEM« felirat szerepelt. A hazugságokon alapuló szocialista propagandakampány ellenére, a népszavazáson résztvevő anyaországi magyarok többsége igent mondott a határon túli nemzettársakra.
Hat évvel később a kormányváltást követően, a nemzeti vezetés figyelve a külhoni magyarok hangjára, törvényt módosított. Jogi értelemben is a magyar nemzet részévé váltunk. Négy évvel később könnyes szemekkel vettem át az állampolgárságról szóló dokumentumokat. Számomra ez nem az uniós útlevélről, a vízummentességről szólt. Újra a magyar nemzet részévé váltunk. Eszembe jutottak dédnagymamám szavai, aki számtalanszor elmesélte, hogy kétszer is volt magyar állampolgár. Történt ez úgy, hogy még az utcából sem költözött el. Ha ő már nem is, az egyetemes külhoni magyar közösség harmadszor is a nemzet részévé vált. A kettős állampolgársággal kéz a kézben járó nemzetpolitikának köszönhetően, Szerbiában az intézményesült magyarverés teljesen megszűnt létezni.
Az a politikai oldal, amely tizenhat évvel ezelőtt a határon túli magyarok ellen foglalt állást, 2015-ben nyíltan a közel-keleti és afrikai bevándorlók mellett kezdett kampányolni. Hogy miért? A kérdést ma már tisztán látjuk. Az Európai Bizottság legújabb javaslata szerint több tíz millió Európában élő bevándorlónak adna állampolgárságot. Mi történik akkor, ha ez megvalósul? A bevándorlást támogató politikai formáció évtizedekre bebetonozná magát a politika élvonalába.”