„Tamás Gáspár Miklós gálánsan, úriemberhez méltón, igazi gentlemanként megvédte Pogátsa Zoltánt két kérdésben is a Mércén megjelent írásomra utalva. Mindkét kérdésben TGM tőle szokatlan módon csúsztat – igaz, csak kicsikét, de mégis… Az egyik, hogy én megkérdőjeleztem volna Pogátsa Zoltán szociáldemokrata elkötelezettségének legitimitását. A másik, hogy én őt in abstracto »leneohorthystáztam« volna.
Valójában kicsit más történt. A Pogátsa Zoltán eredeti cikkében képviselt alaptéziséről, a náci Németország és a Szovjetunió azonosításáról nyilatkoztam: ez az azonosítás »neohorthysta szellemi kötődésű«. Kétségtelen, tartózkodhattam volna a »pogátsizmus« stílusjátékot tükröző kifejezéstől, azt kellett volna írjam, Pogátsa Zoltán e tézise »neohorthysta szellemi kötődésű«. Ez a megállapításom csupán azt jelenti, hogy maga a tézis bele van foglalva a 2010-es Alaptörvénynek nevezett fideszes alkotmányba. Ez az alaptörvény és az egész fideszes szellemi élet, köztudomású, neohorthysta szellemi-ideológiai restauráció alapján áll (amit persze TGM-nek szíve joga vitatni).
A szociáldemokrácia ügyében is csak aprócska hangsúlyeltolódás van közöttünk. Egyfelől egyetlen nagy szociáldemokrata párt alapdokumentumaiban sem szerepel, hogy a náci Németország és a Szovjetunió azonos volna, ennek nyomát sem találtam. A »sztálinizmus elítélése« külön fejezetként szerepel, dehát ez az SZKP XX. kongresszusa óta a kommunista pártokban is szokásos eljárás volt, beleértve az MSZMP-t. Ne fedezzünk már fel több mint félévszázada közismert dolgokat! Ha Rosa Luxemburg bolsevikokat érintő kritikáját TGM valamely okból felemlíti, én a tárgyszerűség kedvéért megjegyzem, hogy Luxemburg Lenint, Trockijt és a bolsevik forradalmárokat szuperlatívuszokban dicsérte – manapság nem is ildomos idézni –, mert volt bátorságuk az októberi proletárforradalom élére állni.”