Egyértelműen az látszik, hogy a kormány ismét kapkod. Miközben tudták, hogy a vírus erősödésére kell számítani, aközben elfelejtették felkészíteni az oktatási rendszert a második hullámra. Ennek ismét súlyos következményei lesznek. Tavasszal a diákok 25%-a esett ki a digitális oktatásból, a mostani tétlenségük következményeként mennyien fognak?
Az MSZP még időben javaslatokat tett, például a digitális tankönyvtárak feltöltésére, a tanulók és tanárok eszközellátásának megoldására. A kormány azonban tétlenkedett és most azt tapasztaljuk, hogy a tanárok és a diákok változatlanul nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak hozzá a korszerű és jó minőségű digitális tananyagokhoz.
Az MSZP szerint egyetlen tanulót sem lehet megfosztani a tudástól és senkit sem érhet hátrány az online átállás miatt, éppen ezért meg kell teremteni a megfelelő körülményeket a digitális oktatáshoz. Minden tanár és tanuló számára biztosítani kell a megfelelő eszközöket, ezért gondoskodni kell egy állami laptop-programról, és lehetővé kell tenni, hogy korlátozások nélkül minden magyar pedagógus és diák hozzáférjen a világhálóhoz.