Jog és erőszak

„Sargentini és Jourová ezt folytatta.

Sokan panaszkodnak a hazai vitakultúra szintjére – és okkal, ha az érvek helyett a másik vélemény hordozójának lejáratására gondolunk. Persze, van ennél lejjebb is, a dzsihád híveié. Szerte Európában megdöbbenést váltott ki ama bizonyos párizsi tanár utcai kivégzése, aki a szólásszabadságot kívánta szemléltetni tanulóinak. De itt meg kell állnunk egy gondolatra.

A fogalmak háborújában már a gondolat, vélemény és szólás szabadságának tartalma kétféleképpen is eltorzult. Egyrészt a korlátlan véleménynyilvánítás hívei hamar beleütköznek a letiltásba, ha nem a fősodorbéli véleményt bégetik. (Ezt a cenzúrát a többség még szó nélkül tűri.) Ugyanakkor a Charlie Hebdo-féle gyakorlat súlyosan összetéveszti a szólás szabadságát a sértegetés (és provokáció) lehetőségével.

Gondoljuk csak meg: még a társadalom alján is azzal szokták támadásra izgatni egymást a pofozkodók, hogy „Szidtad az anyámat!”.

A legmélyebb vallásos meggyőződés sértegetése pedig ugyanilyen hatású. Különösen a személyiségfejlődés olyan fokán, amikor az ősi szemet szemért, fogat fogért elve az irányadó. (Még álságosabbnak tűnik a helyzet, ha nem feledjük, hogy épp a moszlim érzékenységre hivatkozva vették le nyilvános helyekről a keresztet vagy szüntették meg a karácsony megnevezést!)”