„Annak meg külön örülök, hogy az országos lista állításhoz elengedő számú kb 30 jelölttel indulnak el Kovács Gergőék, nekem mint egy remélhetőleg létrejövő ellenzéki összefogás elkötelezett szavazójának ez tök nagy gesztus, hogy lesz 76 körzet ahol nem állítanak jelöltet (hogy miért lásd lejjebb). És még mielőtt az előző okfejtést tovább folytatnám azért elmondom, nekem is van bőven gondom ennek az összefogásnak a pártjaival (meg jelöltjeivel, lásd Bíró László), van benne nem is egy párt akire biztos nem szavaznék, ha külön indulna. Ellenben van több olyan párt is amire leszavaznék és azt gondolom, ők fékjei tudnak lenni azoknak a pártoknak akikre nem szavaznék egy kormányzás esetén.
De azt is gondolom, hogy például az az orvosi béremelés amit ma Orbán Viktor az Orvosi kamara nyomására bejelentett nagyon helyesen (köszi OV, már kellett!), ha a mostani ellenzék kormányozna már rég megtörtént volna. Szerintem ez a 6 párt látva például a Fidesz koronavírus-járvány teljesítményét, vagy a gazdaság szerkezetét jelenleg, nem fog rosszabb teljesítményt nyújtani, mint a mostani kormány. (Persze Kánaán nem lesz egy ellenzéki győzelemtől 33-ben, de majd egyszer érvelek emellett rendesebben)De visszatérve a kutyapártra, ha el akarnak indulni, miért ne tegyék meg? Ha lesz 5 százaléknyi szavazójuk jussanak be a parlamentbe. Hát ez a demokrácia nem?