A szeretetbe ismét gyűlölet volt csomagolva

2020. szeptember 08. 17:57

Babazászlókat helyeznek el a városháza épületén, először az én szívemet is megmelengette.

2020. szeptember 08. 17:57
Márki-Zay Péter
Facebook

„Lehet-e családbarát, aki nem gyűlölködik?

Fideszes kollégáim kedves figyelmessége, miszerint babazászlókat helyeznek el a városháza épületén, először az én szívemet is megmelengette – míg rá nem döbbentem, hogy az akció a budapesti szivárványos zászlóra adott válasz – a szeretetbe ismét gyűlölet volt csomagolva, ismét nem valamiért, hanem valami ellen kampányolnak. Ez viszont elszomorított.

Ebben a kontextusban egyik zászlót sem kellene kitűznünk, ahogy Vásárhelyen sincs kinn a cigány zászló, mégis mindenben támogatjuk a cigányságot. Magyarország így is a legelutasítóbb, legkirekesztőbb társadalom egy nemzetközi összehasonlításban (https://index.hu/…/oecd_magyarorszag_a_legzarkozottabb_all…/ ), ráadásul az utóbbi 10 évben vált azzá. Nemcsak a migránsokat, cigányokat, melegeket, nőket degradálják és kerülnek hátrányos helyzetbe, de baloldaliak és a kormánykritikus jobboldaliak is. Csoda-e ezek után, hogy magyarok százezrei döntenek a kivándorlás mellett, hogy a szomszéd országokban egyre többen választják az asszimilációt a magyarságuk feladásával, és nagyon kevesen vállalnak gyermeket az anyaországban is (érdemes elolvasni Reichert János tanulmányt, link a bejegyzés alatt).

Talán nincs még egy kormány a világon, aki ennyi erőfeszítést tett ilyen kevés eredménnyel a demográfiai katasztrófa elhárítására, a gyermekvállalási kedv növelésére. A kudarc oka nyilván nem az adórendszer és a családi otthonteremtési kedvezmények, hanem a katasztrófális lemaradásunk a bérek, az oktatás és az egészségügy terén, valamint sajnos a világ, köztük még a magyarok jelentős része ellen is gyűlöletkampányokat folytató kormányunk.

Az Orbán utáni kormány úgy fogja megőrizni a családtámogató intézkedéseket, hogy közben nem szít gyűlöletet a társadalom egyes csoportjai ellen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. szeptember 10. 12:52
szívedet! hazug!
NewHorizon
2020. szeptember 09. 12:54
Ki az a hülye, aki azzal az érvvel jön (és próbál meggyőzni), hogy ha ez a két különböző értékeket jelképező zászló egy helyen lóg, a második kizárólag nem más, mint a gyűlölet jele?! Ezzel a logikával az elsőnek kitett szivárvány (utánzó) jelkép is annak számít, mivel a természetes életmódot folytatók provokációnak, gyűlöletnek vehetik és nem a békés együttélés szándékának. A szex preferenciát hirdető jelképpel nem egyetértés és ennek hasonló módon szimbólumos kifejezése (babazászló) láttára ez a boldogtalan rögtön gyűlölködéssel vagdalkozik és gyanusítgat. Biztos magából indul ki, valószínűleg gyűlöli politikai ellenfeleit, meg ki tudja kit nem. Ezt kihagyta a meséből. Bolsevik tempó, kenik másra, amit maguk követnek el.
Bástyaelvtárs
2020. szeptember 09. 11:58
nagyon egyszerűen, közérthetően megffogaLMAZOTT IGAZSÁGRA MUTAT Rá Márki-Zay ebben az írásában. És erre a természetes zsigeri reakció a vérnáci fideszbirkák részéről a gyűlölet :)) Az unalom kiszámíthatók.
istvanpeter
2020. szeptember 09. 09:38
Megdöbbentően sötét buta demagóg beszéd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!