A Párbeszéd szerint jár a pihenés, a magánélet a távmunkában dolgozóknak is

2020. augusztus 08. 14:24

Ezért az offline élethez való jognak szerepelnie kellene a kormány őszi csomagjában.

2020. augusztus 08. 14:24
Párbeszéd Magyarországért
MTI-OS

„A távmunka újraszabályozására készül a kormány, a Párbeszéd szerint a törvénymódosító csomagnak meg kell erősítenie a távmunkában dolgozók jogait.  

Aggasztó tanulmány  jelent meg arról, hogy a veszélyhelyzet alatt otthon dolgozók munkaideje átlagosan 8,2 százalékkal, napi 48,5 perccel hosszabbodott meg. A munka és magánélet közötti határvonalak is teljesen elmosódottá váltak.

A távmunka távmunkásjogok nélkül alááshatja a dolgozók mentális és fizikai egészségét. A kormány nem oldja meg a problémát azzal, hogy havi 16.100 forint rezsitámogatást adat a távmunkásnak a munkáltatóval.  Ez még a dolgozó anyagi jólétét sem fogja növelni, hiszen a munkáltató szerződéskötéskor belekalkulálja majd e költséget az alapbérbe.

Meg kell erősíteni a távmunkások jogait!  A Párbeszéd ezért a kormányt olyan szabályozás megalkotására szólította föl – a parlament elé korábban beterjesztett határozati javaslatában – , amely garantálja, hogy a távmunka terjedése nem eredményezi a munka és magánélet közötti határvonal elmosódását, s nem jelent a korábbinál nagyobb munkaterhet. Be kell vezetni a munkavállaló offline élethez való jogát is, vagyis a munkavállaló jogát ahhoz, hogy munkaidőn kívül ne legyen kötelessége a munkahelyi e-mailek ellenőrzése.

A Párbeszéd szerint jár a pihenés, a magánélet a távmunkában dolgozóknak is, ezért az offline élethez való jognak szerepelnie kellene a kormány őszi csomagjában.”

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silenceCZ
2020. augusztus 09. 17:05
Timeau Sabul ez nálatok Romániában már így van?
euphorbiapulcherrima
2020. augusztus 09. 08:28
És követeljük az otthon dolgozóknak az utazási bérletet ! És munkaközi szünetet! És munkahelyi étkeztetést ! /toppant/
moricka13
2020. augusztus 09. 02:47
Nekünk, választásra jogosultaknak, mégpedig kötelezően közérdekű adatként jár a Párbeszéd, de vele az összes mérhetetlen, láthatatlan pártbagázs létszámadatainak ismerete. Ugyanis, a gyomorforgató Szabó Tímea-féle prototípusaiknak, de mindahány prominensüknek is tudniuk kell, hogy amennyiben még belefeszülnek is, a magyarok többsége továbbra is, - idézve József Attilát -, túllép e mai kocsmán, és nem adjuk szabad ésszel ocsmány módon a szolga ostobát, ha szövetségbe forrva, még egybeolvadnak is akár!
Volo
2020. augusztus 08. 22:40
Ezek tényleg ennyire idióták? ( Költői kérdés, tudjuk, nem, ennél sokkal idiótábbak! )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!