Tönkretehetlek

„A Tönkretehetlek másik nagy pozitívuma éppen az, hogy bár sok produkció próbálta már a 20-30-as generáció életét korhűen bemutatni, a legtöbb elhibázta azzal, hogy az alkalmi szexet és a folytonos randizást a konvencionális párkapcsolatok és a lelki kötődés egyfajta pótlékaként vagy alsóbbrendű alternatívájaként ábrázolta. Pedig bármi is legyen az oka, de sok fiatalnak ma tényleg ez az alap, és nem csak holmi űr betöltése.

A Tönkretehetlek pedig mindezt értékítélet nélkül, de nagyon pontosan mutatja be: természetes, hogy mindenkinek vannak kalandjai, és hogy a szereplők minden héten mással vannak. Ez azért is fontos, mert a #MeToo mellett a megváltozott szexuális szokások miatt is változott meg a beleegyezésről szóló diskurzus. Korábban aligha volt szó arról, hogy vajon erőszaknak számít-e, ha valaki szex közben a másik tudta nélkül lehúzza az óvszert, vagy mondjuk akkor is folytatja a konszenzusosan induló szexet, ha a másik már nem akarja.

Ezek régen tabuk voltak, de szerencsére megnyílt a tér ezeknek a szürke zónáknak a megbeszélésére, hiszen bármilyen kategóriába is essen mindez a rossz szexen belül, egy biztos: fájdalmas nyomokat hagy azokban, akik elszenvedik. A cím jól összefoglalja a lényeget: bárkivel is teremtünk intim testi kapcsolatot, onnantól kezdve olyan hatalmunk van egymás felett, hogyha visszaélünk vele, egy szempillantás alatt tönkretehetjük a másikat.

És bár a sorozat elsősorban tényleg ezekről, a nem klasszikus nemi erőszaknak, de azért elnyomó és bántalmazó aktusoknak számító tettekről szól, azért jócskán elgondolkodtat arról is, vajon miért alakulhatott úgy, hogy a millenniumi generáció egy része folyton ismerkedik, de sosincs tartós kapcsolatban. A főszereplők egytől egyig londoni 30-asok, akik főleg kreatív munkát végeznek: könyvet írnak, színészkednek vagy éppen aerobikot oktatnak.”