Múltégető idők

„Most eszelős megbélyegzés folyik. S megalázkodás. Hatalmas máglyákban lángolnak a gondolatok, a vélemények, a könyvek, a filmek, a versek. De még melegedni sem lehet mellettük, fagyos lehelet árad mindenütt, s legfeljebb a bolondok térdepelnek körben, megbűvölten. Máglyák égnek Amerikában és Európában. És mennyi könyv égett már el Ázsiában! Vagy csak éppen a bolondok számára meggyújtott szénaboglyák lángolnak? S csak félelemből térdepelnek itt is, ott is a gyáva emberek? Mi lesz, ha nem térdelnek le? Jön a fekete autó? Önkritika, vagy mindjárt egy hideg penge a bordák közé?

Lehet, hogy ez is csak szemfényvesztés, s hamar kifújja a szél a fojtogató füstöt a völgyekből. Félek, hogy többről van szó. Köhögünk, finom levegő után kapkodunk, s míg arra várunk, hogy a friss szellő kifújja fejünkből a füstös dühöt, közben elcsatolják tőlünk a madár röptét, az égből hozzánk hajoló felhőket. A szabad véleményt.

Volt nekünk egy összeesküvésünk, a saját vélemény kiváltsága. Nem mondtuk ki mindig és mindenkor. Nem készültünk hősi életre, mártíromságra. Figyeltek, és mi is figyeltünk. Tudtuk, hogy figyelnek, de ők is tudták, hogy mi figyeljük őket. Ma más a helyzet. Vagy mégsem? Mintha itt valakik megint csak a »mi«-ben meg »ők«-ben lennének képesek gondolkodni.

S most ezt látják a »fejlett Nyugatról« is. Nem elzárkózás ez, nem elszakadás, inkább elszakítás. Láttam, hogyan szakítják el tőlem a barátaimat. Nem is baj ez, nem lenne nagy baj, ha csak másként látnánk. Van ez így. De megkérdezném tőlük: azért mi még egy csapat vagyunk? Egy nemzet? Azért mi még egy színvonal alá nem süllyedünk? Az egykori etikai összeesküvésünkhöz, legalább az emberi, művészi, tudományos színvonalához hűek maradtunk? Vagy minden, minden csak csörömpölés? A megkeményedett, megtáborosodott, megkeseredett kéreg alatt van még öröm, van még élet?

Elcsatolták tőlünk száz éve az igazságot, a jövőt, s mi még mindig hiszünk az igazságban és a jövőben. Művészetben, minőségben, műveltségben. Magunkban. A mostani gondolatégető időkben is. Múltégető – azaz jövőt pusztító – időkben is. Igaz, sokan érezzük úgy, hogy baj van: a múltat is elvennék, a jövőt is. Nem gondoltuk, hogy ez újra megtörténhet, hogy újra megpróbálják. Kicsit tanácstalanok vagyunk. Nem akarunk ezerféle, folytonos erőszakot. Nem akarunk ezerféle, folytonos megbélyegzést. Megalázkodást. Ellenállunk. Akik ebből akarnak élni, most dörzsölik a tenyerüket. De aki e mellé áll, művész vagy tanár, tudós és médiamadár, tudnia kell: ez az igazi emberárulás. Lecsatolja magát a szabadságról, aki csatlakozik e hadhoz, s nem menti fel a határtalan és végtelen iránti vágyakozás sem.”