Miért álltunk fel?

„Miért álltunk fel?

Van egy viszonylag rövid és egy hosszabb válaszom.

1. A főszerkesztő, Dull Szabolcs kirúgásával átlépték a vörös vonalat. Olyan nincs, hogy ha valaki hónapokig tartja a hátát értünk, a szerkesztőségért (hogy ne tudják hazug indokokra hivatkozva szétverni, megbontani, legyengíteni), majd ezt az embert elküldik, akkor mi nem mondjuk azt, hogy köszönjük szépen, ennyi volt. 

A szerkesztőség számtalan külső és belső fórumon jelezte, hogy van egy nagyon fontos, mindannyiunk által osztott alapelvünk: mi döntjük el, hogy kikkel akarunk együtt dolgozni. Szabolcs kirúgásával a NER által szorongatott tulajdonos két lehetőséget hagyott nekünk; megalkuszunk mi is a hatalom embereivel és saját magunkkal vagy brutális személyes kockázatokat vállalva következetesen tartjuk magunkat ahhoz, amit eddig mondtunk. Utóbbit választottuk. Mert mi az olyan újságírásban hiszünk, amiben nincs az a nyomás, aminek a hatására a legfontosabb alapelvünkből engedünk és hajlandóak vagyunk kicsit belesimulni.

2. Mindig van választás. A NER végrehajtó-szerepbe sodródó tulajdonos is több dolgot tehetett volna. Mondhatta volna, hogy nem bírja tovább a durva politikai nyomást, és feláll, mert nem fogja a teljes szerkesztőség akaratával szemben kirúgni a főszerkesztőt. Vagy kitarthatott volna addig is, amíg Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc embere (Vaszily Miklós) megelégelve a politikai akarat végrehajtásának elmaradását nem távolítja el őt. De a tulajdonos vélhetően egzisztenciális félelemből egy fekete-fehér, én vagy ő helyzetben úgy döntött, hogy inkább ő marad.

Bár elképzelhetetlen, hogy ezek után az 1. pontban leírtak miatt nem állunk fel, de mi lett volna, ha maradunk és próbáljuk tovább védeni mindannyiuk közös várát?

Azokkal az emberekkel kellett volna egyezkedni, akik nyilvánvalóvá tették, hogy velük egyfajta út járható: ha bekussolunk és majd mindig olyan keretek között írunk újságot, amit ők határoznak meg. Azt is nyilvánvalóvá tették, hogy ezek a keretek teljesen önkényesen, politikai szempontok szerint fognak változni, folyamatosan szűkülni. Ha belemegyünk ebbe az utcába, akkor az Index útja a lassú végelgyengülés lett volna – egy olyan lap, amire ha fél vagy egy év múlva ránézünk, akkor köszönöviszonyban sem lett volna azzal, amit emelt fővel, a saját szakmai integritásunkat megőrizve akarunk csinálni. Nem hagytuk, hogy csendben kivéreztessék, elhallgattassák, ezzel pedig meggyalázzák mindazt, amit az elmúlt 21 évben emberek százai áldozatos munkával készítettek.

Ha elsőre talán furcsán is hangzik, azzal hogy felálltunk, megmentettük az Indexet. Méltó és tisztességes halál lett a jussa, a felmondásunkkal pedig nektek, olvasóinknak bemutattuk ismét azt, amit cikkek, videók és fotók százezreivel tettünk az elmúlt években: hogy mi történik Magyarországon.

Eközben pedig remélem, alternatívát is mutattunk: történhetnek máshogy is a dolgok, azaz van másik.”