Az ellenzéki politikusoktól is másféle politizálást várnék el

„Az interjúra készülve több Dalfutárt is megnéztem a YouTube-on. Lelki felüdülés volt ezekben a kultúrharcos időkben. A műsor fontos kérdésekkel szembesít: képesek vagyunk-e együttműködni, a saját egónkat háttérbe szorítva közös ügyekért cselekedni?

A Dalfutár nem a zenéről szól elsősorban, hanem arról, hogy mi történik, ha olyan helyzetet teremtünk, ahol a prekoncepciók és az előítéletek nem működnek. Ebben a játékban senki sem tudja az elején, kivel is fogják összehozni. A zeneszerző nem tudja, kinek komponál, ki lesz a szövegíró és milyen irányba viszi el az egészet, vagy a producer hogyan nyúl bele a zenébe. És amikor a szereplők az énekessel együtt először találkoznak egy stúdióban, megkezdődik köztük az együttműködés és a harc is. Mert ebben az a szép, hogy mindenkinek van egója, véleménye, mégis megpróbálnak a közös célért összecsiszolódni, kompromisszumokat kötni. Igyekszünk olyan zenészeket összehozni, akik különböző zenei világot képviselnek, és valószínűleg maguktól nem nagyon találkoznának. Olykor előfordultak köztük kemény konfliktusok is, de valahogy mindig megoldódtak, és megszületett a közös mű. A Dalfutár nézői pontosan értik a műsor üzenetét. Volt olyan kommentelő, aki azt írta: bárcsak az ő munkahelyén is így mennének a dolgok, mennyivel előrébb tartanának már.

Kockáztatná, hogy teljesen eltérő politikai nézeteket valló zenészeket összeeresszen a műsorban?

Persze, három éve hívom Ákost a Dalfutárba. A mi világnézetünk nagyon más, voltak is emiatt koccanásaink, de szeretném megmutatni, hogy egy közös célért, egy dalért, akár cukkolódva, igenis félre lehet tenni ellentéteket. Ákos eddig még nem ért rá. Biztosan elhúzódott a stúdiószentelés.

[...]

Kár, hogy az az együttműködés, amely ebben a zenés emberkísérletben működik, a közéletből teljesen hiányzik. Nincs kedve politikafutárnak felcsapni?

Az önkormányzati választások előtt eszembe jutott, mi volna, ha egy adásban zenészek helyett politikusok lennének a szereplők. Karácsony Gergelyről tudtam, hogy gitározik, Tarlós István nagy Mick Jagger-rajongó, és ő is elég laza fazon. Elképzeltem egy politikus különkiadást, de a kollégáim lebeszéltek róla, hogy ennek nincs itt az ideje. Lehet, hogy azért egyszer megcsináljuk. Másfelől azt gondolom, a politika a lényegét tekintve pont nem az együttműködésről, hanem az erőről szól. Én mégis bízom abban, hogy egyszer a hazai közéletben is létrejön valami kiegyezés. Azt föltételezem, hogy a haza mindegyik pártnak fontos, senki sem akar tudatosan ártani az állampolgároknak. A hatalmon lévők nem mindig főgonoszok és ördögök, gyakran inkább csak sérült, buta emberek, akik hisznek a saját ostobaságaikban. Elhiszik például, hogy jót tesz a hazájuknak, ha létrehozzák a nemzeti tőkésosztályt, vagyis a saját oligarcháikat. Pontosan tudják magukról, hogy korruptak, hogy érdemtelen alakoknak osztogatnak monopóliumokat, de szerintük a cél szentesíti az eszközt. Ezt az inkvizítori elvakultságot én a maffiagondolkodásnál is veszélyesebbnek tartom. Bár engem inkább az foglalkoztat, hogy mi, ellenzéki szavazók, mit tudnánk ebben a helyzetben tenni.

Jutott is valamire?

Vegyük például Karácsony Gergely esetét. Éppen azért szavaztunk rá annyian, mert ő más, mint a többiek, nem az a hataloméhes, agresszív figura. Most, hogy főpolgármester lett, sokan azért nyígnak a Facebookon, hogy Karácsony miért ilyen puha, miért nem számol le a politikai ellenfeleivel. De hiszen épp azért szerettük, mert ilyen! Csakhogy a magyar mentalitás dühalapú, a szavazóknak bosszúvágyuk van. Ugyanakkor az ellenzéki politikusoktól is másféle politizálást várnék el. Már nem elég puffogni és Orbánt szidni. Egy dologgal lehetne valódi hatást elérni: ha például Karácsony Gergely megmutatná, hogy másként is lehet a hatalmat gyakorolni. Meg lehet teremteni a tisztességes piaci verseny feltételeit, és nem mindig a saját klientúrát helyzetbe hozni. Mondok egy példát. Karácsony lezáratja hétvégékre a rakpartot, hogy biciklizni lehessen ott. Oké. De miért nincs egy budapesti fiatalokat segítő vállalkozói program, amely támogatná, hogy nyáron az egyetemisták standokat bérelhessenek a rakparton, és kajákat készítsenek? Miért nem adunk látványos esélyt a valódi piacnak, a valódi vállalkozó szellemnek? Egy ellenzéki politikust csakis az hitelesíthet, ha azt tudja mondani: nézzétek meg, én nem voltam korrupt, mindent másként csináltam, és mégis működik.”