„Az egyszerű ember azt gondolhatta, ha a kormány benyújtja a törvényjavaslatot a Parlamentnek, akkor másnap megtárgyalják, Áder pedig azon nyomban aláírja, ahogy Kövér házelnök átküldi neki. Rá kellett jönni azonban, hogy ez nem így van. A javaslatot benyújtó Varga Judit miniszter ugyanis azt mondta: csak június 20-án, tehát több mint három hét múlva szűnhet meg a veszélyhelyzet. De miért? – kérdezhetnénk az ismert, náthával kapcsolatos reklámot idézve. Vajon mi történhet három héten keresztül? Újabb és újabb rendeletekre készül a kormány?
Júliusig ingyenes marad a parkolás. Ez is érthetetlen. Ha nincs veszélyhelyzet, miért nem kaphatnak parkolási bevételeket az önkormányzatok még több mint egy hónapon keresztül? Marad az operatív törzs, mert irányítja a felkészülést a járvány második hullámára. Senki nem tudja megmondani, hogy biztosan lesz-e második hullám. Megtartja a kormány a kórházparancsnoki rendszert. A parancsnokok megbízatása alatt fontos, a gyógyításhoz szükséges orvosi védőeszközök tűntek el néhány kórházból. A megindított büntetőeljárások eredményeiről vagy eredménytelenségeiről semmilyen tájékoztatást nem kapott a nyilvánosság.