Aláírás – most

„Mire ön, kedves olvasó, ezt a lapot kézbe veszi, nem maradt már egy egész napja sem arra, hogy aláírásával támogathassa azt az európai polgári kezdeményezést, amelynek pusztán a lehetőségéért is hat évig pereskedett a Székely Nemzeti Tanács. Túl sokáig aludtunk, s amikor bő két hónapja végre felébredtünk, már szinte reménytelennek tűnt a küzdelem: százezer ha megvolt a szükséges egymillió aláírásból. Mire a fogaskerekek márciusra nagy nehezen működésbe lendültek, már a koronavírus követelte magának a kontinens figyelmét. S mégis csoda történt: alig százezer hiányzik a millióhoz!

A kezdeményezést a szervezők kimondatlanul is – a létezésében is eltagadott – Székelyföld és a felvidéki Csallóköz autonómiájáért indították. A lényege, hogy uniós források segítségével pénzügyi önrendelkezést adjon az egy tömbben élő nemzeti kisebbségeknek, amelyeket például Bukarest és Pozsony módszeresen hagy elszegényedni – hiszen egy megroppantott közösséget mindig könnyebb asszimilálni, mint egy tehetőset. Ez ellen fellépni nemcsak nemzeti, de polgári, sőt szo­ciális és liberális minimum is.

Írja alá ön is a kezdeményezést, ha nemzeti érzelmű, s ezért akar kiállni a határon túlra szakadt honfi­társainkért. Az ő mindennapjaikat teheti elviselhetőbbé, és enyhíthet a rájuk nehezedő százéves asszimilációs nyomáson. A pénzügyi önrendelkezés a hőn áhított autonómia fontos eleme. De írja alá akkor is, ha baloldalinak tartja magát, hiszen kevés ilyen egyértelmű elnyomó-elnyomott viszony létezik, mint az egykori kisantant államok többségi nemzete és az annak fojtogatásában élő magyar kisebbség viszonya.

Ha a sokszínűség értékében, az egyéni szabadságban és az identitás szabad megélésében hisz, akkor meg azért: évről évre egy megyeszékhelynyi őshonos közösség tűnik el a Kárpát-medencéből, de Erdélyhez hasonlóan szürkülnek el olyan más, hagyományosan multikulturális régiók is, mint Szilézia vagy Bretagne.

Ha vallja, hogy az állam egy technokrata gazdasági és közigazgatási célú projekt, amelynek javai csak a határain belül élőket illetik meg, akkor éppen azért: nemzeti-politikai minimum lett a külhoni közösségek támogatása, így ennek egy esetleges kormányváltás sem vetne véget. A legjobb tehát, amit tehet azért, hogy az egyes országok magyarsorvasztási politikáját ne az ön adóforintjaiból kompenzálja a kormány, ha aláírásával elősegíti, hogy közvetlenül uniós forrásokat hívhassanak le ezek a régiók. Amennyiben egy erősebb, központosítottabb Európai Unió pártján áll, akkor is érdemes szignóznia, hiszen egy európai polgári kezdeményezés sikere másoknak is megmutatná, hogy itt nem egy lakóit elnyomó birodalom épül, hanem egy hatékonyabb érdekérvényesítési fórum, amely kifelé egységes, befelé plurális és lefelé nyitott.

Ha viszont a nemzetállamokban hisz, és azt gondolja, hogy Brüsszel csak drága sóhivatal, akkor meg éppen azért: leplezze csak le magát a bürokrácia, amikor jogos és alátámasztott igényekkel találkozik, és saját nyaka­tekert szabályai szerint muszáj foglalkoznia ezekkel.”