A magyar nemzet nagy esélye

„Az európai uniós integráció egyik be nem váltott ígérete a sok közül a 2004 után csatlakozott tagállamoknak a nyugat-európai fejlettségi szinthez való felzárkózása. Ezt a felzárkózást regionális szinten számtalan fortélyos, normális esetben elkerülhető praktika is terheli, visszahúzza. Erről talán a Székelyföld és a Csallóköz tudna a legtöbbet mesélni. Esetükben ugyanis elmondható, hogy befogadó államaiknak az unióhoz való csatlakozása óta nyílik a gazdasági-fejlettségi olló a többségi társadalom által lakott, gyorsabban fejlődő területek és azon régiók között, amelyet többségükben a magyar nemzeti közösség tagjai laknak.

E térségeknek az a napi tapasztalatuk, hogy hátrányt jelenthet nekik az, hogy többségükben olyan személyek lakják, akiknek nyelve, kultúrája, etnikuma vagy nemzeti identitása különbözik az őket körülvevő régiók lakosságának hasonló jellemzőitől. Erre a helyzetre az EU-nak kötelessége volna tevőlegesen reagálni, hogy eleget tegyen az alapító szerződésekből fakadó azon kötelezettségének, hogy megvalósítsa az unió átfogó és harmonikus fejlődését, ezzel párhuzamosan kulturális és nyelvi sokszínűségét is fenntartsa.

Az Európai Unió intézményrendszere több lépcsőben vizsgálja a kohéziós pénzek felhasználásának jogszerűségét, célszerűségét és hatékonyságát, mindezek kiutalása előtt mind felhasználásuk közben, mind utólagosan, felmérve a finanszírozott beruházások eredményességét a tagállami fejlesztési tervekben foglaltakhoz képest. Ezen sokrétű folyamaton belül a felülvizsgálati szervek semelyik stádiumban nem ellenőrzik a fejlesztési források felhasználása közben esetlegesen felmerülő diszkriminatív hatósági gyakorlatokat. Ezt az intézményi hiányosságot is kezelni akarja a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés.”