„Röviden és tényszerűen idézzük fel, hogy Gyurcsány Ferenc milyen csomagot terjesztett be a 2008-as (a jelenleginél enyhébb) gazdasági válság kezelésére. A válság eszkalálódása után egy hónappal megjelent a 12 pontos javaslatcsomag, amelynek tényleges megindítására egyébként még hónapokat kellett várni (ekkor már az SZDSZ-szel közös koalíciós kormányzás szakadása után, kisebbségben és egyre gyengülő legitimációval kormányzott az MSZP).
Két hét múlva a kormány megegyezett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a Világbankkal és az Európai Unióval arról, hogy milyen megszorításokért cserébe kaphatja meg Magyarország az államcsőd elkerülése érdekében az azonnali »mentőöv« szerepét betöltő hitelt. Feladva ezzel az ország szuverenitását is.