Utóirat egy kezdethez, viszontválasz Dr. Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnökének

Először is engedje meg, hogy kifejezzem nagyrabecsülésemet válaszáért, mely teret és felületet adhat egy
őszinte párbeszéd megindításához, ezáltal hozzájárulhat egy egészségesebb Magyarország kialakulásához.
Gondolataim papírra vetését egy, a rendkívüli helyzetben kialakult zsivaj, vádaskodás sarkallta, amelyek
jelentős része érzelmi, semmint tényeken alapuló kijelentés volt egyes kollégái részéről. Írásom
megfogalmazásakor a tényekre szorítkoztam, urbánus legendákra, megérzésekre alapuló vágyvezérelt
valóságképzeteket mellőztem.

Olvasván az Ön írását, örömmel vettem tudomásul, hogy sikerült ezen, magam által kitűzött objektív
feltételeknek megfelelni. Helytállóan kiegészítve írásomat, így fogalmazott: »A piaci alapon, NEAK szerződés
nélkül működő praxisoknak nincs állam által adott ellátási, vagy járványügyi feladata. Ezért minden eszközt,
felszerelést, anyagot maguknak kell biztosítani, és megtehetik, hogy a járvány alatt bezárnak. A NEAK-kal
szerződött fogorvosok ellátási kötelezettséggel a közellátásban vesznek részt, így az ezzel kapcsolatos bér-
és anyagköltséget a NEAK finanszírozás hivatott fedezni.« Emlékeim szerint a NEAK-kal szerződésben álló
gazdasági társaságok eszköz ellátási kötelezettségeiről a fogorvosok esetében említést nem tettem. Önnek
abban igaza van, hogy az állami finanszírozás nem elégséges a fogorvosi alapellátás esetében, de nyilván Ön
is tudja, hogy NEAK szerződés nem zárja ki a piaci szolgáltatás párhuzamos működését. Bizonyára akad
hazánkban olyan fogorvos, aki csupán NEAK szerződés keretében végzi munkáját, de- ahogy Ön is helyesen
látja-, a legtöbb fogászati gazdasági társaság párhuzamosan magánrendelést is üzemeltet. Nyilván itt
vetődik fel az a régóta kerülgetett forró kása, hogy mi módon lehetne az állami és magánrendelést
szigorúan szétválasztani. Az állami támogatáson elszámolt költségek hol jelennek meg? A kötelezően előírt
rendelési időben 9 és 12 között vagy a magánrendelési időben. Könyvelő és orvos legyen a talpán, aki a
kettőt szigorúan el tudja választani. A fenti következtetésből kifolyólag mégiscsak ismételten
megfogalmazódik a kérdés, hogy amennyiben egy fogászatnak az állami mellett piaci “megrendelője” is
van, akkor a beszerzett eszközök, amelyeket a magánrendelésre készletezett, miért nem elegendőek a
sürgősségi ellátásra jelen helyzetben, ha magánellátás egyelőre nem engedélyezett.

Ahogy említettem írásomban, mindannyiunk számára rendkívül vészterhes ez az időszak, ha huzamosabb
ideig fennmarad a kereslet radikális csökkenése, implantátum helyett foghúzás lesz minden fogászati
rendelő fő profilja…és NEAK-os szerződésért fog sorban állni. Megnyugtató azonban azt látni, hogy a
kormányzat- felismerve a magán-egészségügyi ágazat rendkívül nehéz helyzetét-, az április 6-án és 7-én
bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv harmadik pontjában kiemelt iparágnak minősíti az egészségipart,
mely segítséget nyújthat ebben a szektorban, a talpon maradáshoz, a munkaerő megtartásához.
Továbbiakban szintén egyetértek az Ön következő állításával. »Így tehát a fogorvosi és háziorvosi ellátás
támogatása nem a fogorvos és a háziorvos szociális segélye, hanem a lakosság számára történő állami és
önkormányzati szolgáltatásbiztosítás.« Az írásomban pontosan erre próbáltam rávilágítani, két fél között
megkötött szerződés alapján az állam szolgáltatást vásárol háziorvosi ellátásra. Egészségügyi szolgáltatások
finanszírozására az egészségbiztosítási szerv, azaz a NEAK és az egészségügyi szolgáltató köt szerződést. A
finanszírozási szerződés tárgya az egészségügyi szolgáltató által nyújtott egészségügyi szolgáltatás, melyért
a szolgáltató a vonatkozó jogszabályokban foglalt feltételek alapján, annak megfelelő díjazásban
(finanszírozásban) részesül. A háziorvos megfelelő juttatás ellenében ellátást nyújt az egészségi állapot
megőrzése, a betegségek megelőzése, korai felismerése, kezelése illetve egészségfejlesztés céljából;
biztosítja a szükséges személyi, -tárgyi feltételeket, eszközöket az egészségügyi vészhelyzet kihirdetésig. A
jogszabályban foglaltak szerint a folyamatos ellátás keretében a háziorvos hetente legkevesebb 15 órát, de
munkanapokon legkevesebb 2 órát rendel.

Bizonyára Önök is tudják, hogy a kormány az elmúlt években több alkalommal többlettámogatást juttatott az alapellátás részére, így évről évre nőtt az az összeg, amelyet a háziorvosi praxisok bevételnek könyvelhetnek el. Jelenleg a praxis létszáma, korcsoportonkénti megoszlása, a háziorvos szakképzettsége illetve egyéb egyéni tényezők alapján átlagosan havi bruttó másfél
millió Forint finanszírozási díjban részesül. Nem áll szándékomban méltatlan pénzügyi polémiákba belemenni, csupán arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy egy maszk beszerzése nem jelenthet megoldhatatlan pénzügyi nehézséget, különösen a felelősségi körök tekintetében.

Helyes és elvárható, hogy hazánkban egy háziorvos tisztességes megélhetéshez jut, még kívánatosabb lenne, hogy a
kórházakban dolgozó egészségügyi alkalmazottak jövedelme a munkaórával arányosan, közelítsen a
háziorvosi praxisban dolgozók béréhez, azt hiszem egyedül ezt a kérdést látjuk jelentősen másképp. (Biztos
vagyok benne, hogy a családorvosok döntő többsége is sérelmezné a jövedelmi »konvergálást«, hisz
javaslata szerint »át kell gondolni az intézményeink finanszírozását, a kórházak, rendelőintézetek
felszerelését korszerű eszközökkel, és megfelelően fizetett személyzettel, ugyanerre a szintre emelve a
háziorvosok és az állammal szerződésben álló fogorvosok finanszírozását is«)

Írásában helyesen állapítja meg a védőeszközök hazai gyártásának szükségességét, amely a napokban
kezdetét veszi és megvalósul. Amivel különösen egyetértek és véleményem szerint minden egészségügyi
reform eredője kell hogy legyen, nem más, mint, ahogy Ön fogalmaz »a lakosságot oktatni az egészségügyi
és higiéniai tudnivalókról«. Legitim vita arról írni, hogy kell- e önálló egészségügyi minisztérium vagy sem,
mennyi pénz kívánatos az egészségügybe, hol legyenek kiemelt kórházak, fekvőbeteg ellátás szükséges-e
minden nagyobb településen és még folytathatnám a sort. Viszont elengedhetetlen alapja bármilyen
egészségügyi reformnak a honpolgárok oktatása, nevelése, ösztönzése, támogatása az egészségtudatosabb
életforma kialakításához illetve a tudatos, egészségkárosító magatartás szankcionálása. Az egészségügyi
ágazatban dolgozók számára is teljesen világos, hogy minden elköltött Forint részben felesleges addig, amíg
az állampolgárok egy része az egészségesebb élethez való együttműködés minimális szándékát sem mutatja
- társadalmi szerződésünket megszegve -, ezzel végtelen terhet és keresletet róva az ellátórendszerünkre,
erőforrásainkra. A jelenlegi is tomboló világjárvány reményeim szerint az egészségügy területén - Önnel
egyetértésben – rávilágít a közös jogok és kötelességek, felelősség és felsőségvállalás elengedhetetlen
szimbiózisára, mely nélkül nem leszünk képesek egy egészséges polgárokon alapuló boldog és sikeres
közösséget megalkotni.