Nemrég körbefutott az a híresztelés a magyar médiában, miszerint Donald Tusk nagyapja, Jozef Tusk náci kollaboráns lett volna. Ezt két dologgal kívánták alátámasztani: az egyik egy fotó, amin Tusk nagypapára kísértetiesen hasonlító, ködvágós SS legény mosolyog a kamerába; a másik pedig az, hogy Jozef Tusk 1944-ben a Wehrmacht tagja lett volna.
Nyomban ezután a cáfolat is körbefutott. A kérdéses fotó ugyanis 1939-ben készült, és ebből következően nagyjából 100 százalék, hogy nem lehetett Tusk nagypapa a fotón, ugyanis lengyel nem lehetett az SS tagja. Az SS amúgy sem a Wehrmacht. Jozef Tusk egyébként is mással volt elfoglalva: éppen letartóztatták a náci biztonsági szervek. Ami pedig a Wehrmachtot illeti, ott Jozef Tusk kényszersorozott volt. Ráadásul, az öreg Jozef 1944-es, elég rövidre sikeredett wehrmachtos pályafutása előtt még koncentrációs táborban is volt – de nem őrként, hanem fogolyként. A kép tehát látszólag még tisztább:
egy politikai üldözöttet vádolnak alaptalanul.
Arról már nem is beszélve, hogy ugyanez a vita 15 évvel ezelőtt Lengyelországban még lezajlott, és Tusktól bocsánatot is kértek az alaptalan vádaskodásért, azt a politikust pedig, aki először dobta be a témát, fegyelmi eljárás alá vonták.
Itt álljunk meg egy pillanatra és vegyünk mély levegőt. Az „apák és fiúk” című vita a rendszerváltás idején bizonyos megalapozottsággal bírt: gondoljunk Pető Ivánra, vagy Bauer Tamásra. Ugyanakkor ez vékony jég, és elég méltatlan tud lenni, pláne, ha valaki az ellenkezőjét csinálja, mint amiben a szülő részt vett. Itt most nem a Bormann-ikrek kissé hátborzongató sztorijára vagy Szvetlana Allilujeva (Sztálin lánya) excentrikus viselkedésére érdemes gondolni, hanem akár közelebbi ügyekre is. A nagypapa-unoka reláció ilyen értelmű felhasználása pedig egyértelműen kontraproduktívvá válhat, hiszen itt azért jóval nehezebb egyenes arányosságot vonni. Idehaza is volt ilyen méltatlan vita: Pokorni Zoltán nyilas nagyapja miatti bocsánatkérése talán már túlzás volt – bár az áldozatok száma nem biztos, hogy hagyott más lehetőséget. (Zárójel: Pokorni Zoltán viszont egy túlzást biztosan elkövetett, azt tudniillik, hogy két intézményvezető mellett Ungváry Krisztiánt bízta meg a XII. kerületi inkriminált lista átnézésével. Azt az Ungváryt, akinek régi ügynöklistás kebelbarátja, Meruk József volt az, aki Pokorni apjának ügynökmúltját – ki tudja milyen források alapján – kiteregette. A felmenőit nem tudja megválasztani az ember; a barátait viszont igen. Zárójel bezárva.)