Csak egy fohász Itáliáért

„Testvérek leszünk immár, nemcsak lobogónk színeiben, hanem lélekben is, egy édesanya fogadott gyermekei. Ehhez hit kell, nem kell viszont pénztárca, ezt nem lehet megvenni. Ingyen van. Orvosok, ápolók mondják, hogy haldoklók, ha már idősek is és nem él a szülőjük, édesanyjukat hívják, szólongatják utolsó leheletükkel. A test erejének vége, a lélek még rezeg és szól a végtelenbe rugaszkodás előtt. Itália lelke megszólalt. Vegyük komolyan. Ahogy mi, magyarok a Szent István-i felajánlást, ami ugyan nagyon régen volt.

Gualtiero Bassetti perugiai, Citta della Pieve-i bíboros-érsek a caravaggiói templomban teszi meg a felajánlást Szűz Máriának, egy láthatatlan léleknek. Olyan láthatatlan, mint a koronavírus. Egyiket csak az avatott lélek látja, másikat csak az avatott tudós mikroszkópja. Az utóbbi felnagyított, apokaliptikus, tappancsos gömb képét mindenki ismeri. Ettől a képtől retteg a világ, milliárdokat tart fogva a félelem, amely stresszgombóccá nőtte ki magát emberekben, családokban, közösségekben, akár országokban. A világ leállásának immár második hónapjában, ha bevallja magának az emberek zöme, ha nem, világossá vált a pénz, a birtoklás viszonylagossága. A világot romba döntő személyes, anyagi, valamint a világ politikai vezetőinek féktelen bírvágya meghozta az eredményt. A romba dőlésben sajnos élen jár Itália. Nem kell hozzá sok, hogy valaki tájékozódjon, mi a helyzet csizmaországban. Káosz. Politikailag totálisan. A kormányzó baloldal pártjai egymásra mutogatnak, a jobb balra mutogat, remélve a kormányzati szekérrúd újbóli megragadását, a mögöttük levő tömeg gyarapodását. Ne legyünk naivak. Hamarosan kinyílnak az ablakok mellett az ajtók, aztán a bárok, majd az üzemek, aki életben maradt, újból próbálja tenni, amit addig. Futni a pénz után, a politikus a hatalom után.

Bassetti bíboros, egy 78 (!) éves katolikus pap pedig azt mondja: álljunk meg egy pillanatra. Valószínűleg a pápához hasonlóan nagyon szerény asszisztenciával egy liturgia keretében felajánlja Olaszországot Szűz Máriának, ráadásul a munka ünnepén. A világsajtó, de még a magyar sem fog felrobbanni ettől az eseménytől, mert nem éri el az ingerküszöböt. Nincs benne botrány, egy fikarcnyi homoszexualitás vagy pedofília, de még egy szaftos papi nőügy se. Pontosabban az utóbbi van, csak nem úgy. Szűz Mária vesszőfutása, marginalizálódása van benne – és ezzel együtt a nőiség és az anyaság transzcendentális minőségének feladása –, Mária a katolikus vallás és hit liberalizálásának áldozata lett, ahogy mellesleg Szent Péter utódjának szerepe is.”