A többiek

„Az a tüdőtranszplantációra váró 17 éves például, akinek a műtétét elhalasztották. Vagy az, akinek el kell halasztania a petesejt beültetést, és nem tudja, hogy a következő hormonidőzítésre lesz-e pénze. Aki most nem tudja megnézetni a furcsán elszíneződött anyajegyét. Akiket a kórházi ágyak felszabadítása okán hazaküldenek a családhoz meghalni, vagy tovább élni, ha sikerül.

Azok, akiket már az utcára tettek, de nincs tartalékuk, viszont van egy-két gyerekük és albérletük. Az újszülöttjét elvesztő, súlyos depresszióval küszködő fiatalasszony, akinek a találkozók az élethez való kötődés utolsó fonatai. Az idős, aki fél kimozdulni, mert az utcán rámordulnak, hogy takarodjon haza, miatta van az egész. Az egyetemista, akinek visszadobják a beadandóját, mert hiányolják belőle a szakirodalmat, a »könyvtári órákat«, és a hiányzó kreditek miatt csúszhat, miközben a szülei nem tudják tovább eltartani. Az elsős kisleány, aki a szegregált településen az ebédre vár. A leckét nincs min megírnia, de a családnak nagyobb gondja is van ennél: az utcában már senkinek sincs munkája, a helyi kisboltban pedig már nincs hitel. Hiába ér véget a járvány, neki hiányozni fog az ábécé második fele, így indul majd neki a másodiknak, ahol az utolsó padba kerül, és talán soha nem jut előrébb. A gimnazista, aki az otthon ápolt szívbeteg öccse miatt nem mer elmenni most érettségizni, őszre viszont már elsodorja az élet.”