„Itt az ideje, hogy gazdaságilag elkezdjük tervezni a jövőt. Szembe kell néznünk a kemény valósággal: ha így megy tovább, akkor generációnk legnagyobb válsága lesz a nemrég útjára indult koronavírus.
A kiinduló helyzetünk nem könnyű: gazdaságaink mind környezeti (klímakatasztrófa), mind társadalmi (elszabaduló egyenlőtlenségek) szempontból már jó ideje szakadék felé rohantak, a járványtól függetlenül is. Ezt csak részben fedte el, hogy az elmúlt évtized a modern történelem egyik leghosszabb fellendülését hozta a világban. A 2008-as gazdasági leolvadásból kilábalva egy generáció nőtt fel rekordalacsony kamatszintek és szinte ingyen osztogatott hitelek mellett - a recessziótól való félelmükben a világ nagy jegybankjai szinte padlóig nyomták a gázpedált. Ennek persze meglett volna a böjtje: jó ideje lehetett tudni, hogy nemsokára jön a fordulópont, és recesszió következik. A gazdaság alapvető ciklikusságába és a helyenként kialakult piaci buborékokba ez bele volt kódolva.
Ehhez képest most egy teljesen új filmet vetítenek a moziban. Egy olyan válság elején vagyunk, amely egyszerre üti meg a kínálati oldalt (hiszen gyárak állnak le, nem lesz, aki összeszerelje a az autókat, laptopokat, vagy beálljon levágni a hajunkat) és a keresleti oldalt (hiszen a szerencsésebbek csak otthon ragadnak, és nem tudnak fogyasztani, a kevésbé szerencséseknek pedig nem lesz munkájuk/fizetésük/jövedelmük, amit elkölthetnének). Az utóbbi különösen életbevágó, hiszen a háztartások fogyasztása az OECD-ben átlagosan a GDP 60 százalékát teszi ki – azaz a gazdaságot nagyban a mi vásárlásaink (a legújabb Avengers mozijegytől a pelenkán át a túlárazott balatoni lángosig) tartják mozgásban. Csak egy nagyon jellemző példa a napokból: egy virágboltos ismerősöm azért van kétségbeesve, mert a járvány miatt elmaradó ballagások az egyik legfontosabb szezonális bevételi forrását jelentették.”