„Manapság sok szó esik a börtönbizniszről. Arról az adóját fizető, jogkövető és cserébe köz- és jogbiztonságot joggal elváró polgár idegeit méltán borzoló jelenségről, hogy jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt bűnelkövetők az emberi jogaikat úgymond sértő fogva tartási körülmények miatt milliós nagyságrendű kártalanítást kapnak. Ehhez nyújtanak segítséget a liberális jogvédők által kitaposott úton járó, általuk ihletett, erre szakosodott ügyvédek. Az Emberi Jogok Európai Bírósága öt éve hozott marasztaló ítélete nyomán került a hazai jogrendbe ennek lehetősége.
Hazánkban nagyjából 18 ezer ember tölti jogerős szabadságvesztés büntetését valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben. Mindez fejenként napi tízezer forint ellátási költséget jelent. A közzétett adatok szerint 12 ezer elítélt eddig már közel tízmilliárd forint összegű jóvátételben részesült a fogva tartás miatt attól az államtól, amely állam bírósága a büntető jogszabályok megsértése miatt elítélte őket. Sokatmondó, hogy ehhez képest eltörpül az áldozatok részére a bűnelkövetők által kifizetett jóvátétel.
Az Országgyűlés február 25-én törvényt alkotott arról, hogy a fogva tartás körülményei miatti kártalanítás idén június 15-ig nem fizethető ki. A márciusban induló újabb nemzeti konzultációs kérdőíven szereplő, ezt a témát is érintő kérdésekre adott választópolgári válaszok döntik el a börtönbiznisz jövőbeli sorsát.
Nézzük meg, mi is áll igazából a háttérben! Kik és miért építették ki és működtetik ezt a jogi nagyüzemet, amely busás jövedelmet hoz a társadalmi együttélési normák megsértése miatt szabadságelvonást jelentő büntetéssel sújtott elítélteknek és jogi képviselőiknek, relativizálva ezáltal a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás céljait?
A motivációs háttérhez érdemes elolvasni a hazai liberális jogvédelem, Soros-féle nyílt társadalom eszméjét követő élcsapata, a Magyar Helsinki Bizottság 2018. évi beszámolójának utóbbi tíz év büntetőpolitikáját ostorozó, sokatmondó felütésű részét: »A büntető igazságszolgáltatási rendszer továbbra is előnyben részesítette az elrettentést és a megtorlást, folytatta a szigoron alapuló, reintegrációs szempontokat háttérbe szorító gyakorlatát. Ez még inkább marginalizálja a szegényeket és hátrányos helyzetűeket.«