Tanítsatok bátran fasiszta írókat!

„Ha a fasisztát, hitleristát (Ezra Poundot, Knut Hamsunt, Martin Heideggert stb., stb.) ki lehet zárni az iskolából, akkor miért ne lehetne a többi véreskezű diktátor vagy a diktatúrája alapjául szolgáló ideológia (például a kommunizmus) híveit? Sztálinét, Castróét, Maóét, Kun Béláét, Francóét stb. Lehetnek (vannak) jó érvek arra, hogy miért a nácizmus volt a legvéresebb és legszörnyűbb. De a szörnyen rossz illatú diktatúra-komparatisztikába teljesen fölösleges belemenni, mert ha egy diktatúra csak a második, harmadik, x-edik legszörnyűbb volt, az miért lenne ok arra, hogy a bennük hívő írók tanításához másképp viszonyuljunk? És akkor gondoljunk bele, hogy ha mindenkit kizárunk, akik életük valamely korszakában valamely diktátorhoz vagy diktatúrához kötődtek, akkor ki marad? Apollinaire, Éluard, Gorkij, (a Sztálint éltető) G.B. Shaw, Gabriel García Marquez (Castro bizalmas barátja) biztosan nem. Déry, Zelk, Devecseri, Örkény sem. Tudnánk érvelni még József Attila és Illyés Gyula ellen is. De hát persze Isten ments! Bele se gondoljunk, ki mindenki maradna ki Dickenstől Németh Lászlón át Móriczig, ha a tanároknak eszükbe jutna, hogy antiszemita írót nem tanítanak!

Az lenne a lényeg, hogy senkit se zárjanak ki az irodalomoktatásból, és senkit se zárjanak bele. Senkit ne kelljen és mindenkit lehessen tanítani. Jó irodalomtanár nem a részben, hanem az egészben gondolkodik, nem a magyar, hanem a világirodalomban. De még a magyar irodalomban is tökéletesen lehetetlen mindent és mindenkit átfogni, aki a »kánon« szerint megkerülhetetlen. A világirodalomról nem is beszélve. Ha pedig a megkerülhetetlenek nagy része úgyis kimarad, miért ne maradhatna ki bármelyik? Mondjuk, azok az óriások, például Berzsenyi, akivel a felnőttkor előtt úgysem lehet mit kezdeni.

Ha a tanulókat nem akarják olyan agyrohasztó módon túlterhelni, ahogy az ma történik, továbbá ha annyit szeretnének egy arra (nagysága vagy gyarlósága folytán) méltó művön a tanítványaikkal rágódni, vitatkozni, különböző rétegeiben és olvasataiban elmélyedni, amennyi az abban rejlő értékek (értékdilemmák), gyengeségek, akármik hasznosításához kell, akkor igazán nem túl sokat markolhat a tanár. De azt a keveset markolja saját elképzelései szerint.”