Igyekszem segíteni a Nemzeti alaptanterv megalkotását

„Ha az a kérdés, mi szerepeljen a tankönyvekben: 1945 február 13. Budapest felszabadulásának vagy megszállásának napja-e, a helyes válasz az, hogy mindkettőé.

Ez épp egy tankönyvi példa a történelem szépségének, összetettségének és tragikumának bemutatására. Nem érdemes azon vitatkozni, hogy a baloldali vagy a jobboldali narratíva kerüljön-e a tankönyvekbe, ehelyett épp azt kellene megmutatni, hogy a két narratíva egyaránt igaz – és csakis egyaránt, mert önmagában egyik sem igaz. Elvitatni, hogy az üldöztetés elől bujkálók számára Budapest felszabadult, ostobaság és erkölcstelenség – ugyanakkor elvitatni, hogy az orosz katonák által megerőszakoltak, a kényszermunkára hurcoltak, a demokráciát és jogállamot óhajtók számára a Vörös Hadsereg bevonulása újabb megszállás volt, ugyanekkora ostobaság és erkölcstelenség. Egyesek a felszabadulást és a megszállást egyaránt megélték, mások csak az egyiket – ők voltak többen.

Magyarországot hatalom- és nyereségvágyó elitje módszeresen polgárháborúban tartja. A politika és a kultúra szereplői szándékos érzéketlenséggel csepegtetnek savat az ellenségnek tekintett magyarság történelmi sebeibe. A gyógyulás első lépése az volna, ha megértenénk, hogy ez mindaddig így marad, míg a két kurzus tagjai jobban gyűlölik egymást, mint amennyire saját gyermekeiket szeretik. Ennek megértésére szolgál a történettudomány. Nem adatok biflázására, nem egymás provokálására, nem a saját igazságunk és sérelmünk gránitba öntésére, hanem egymás nézőpontjának elsajátítására, egymás traumájának felismerésére és egymás fájdalmának tiszteletére. Annak megértésére, hogy mit vesztettünk egyenként és közösen. A magyarság csak így szabadulhat a törzsi gyűlöletből, és válhat belőle társadalom.”