E jelben győzünk

„A keresztény magyar kiállás sorsdöntő jelentőségű az európai öntudatvesztés korában, ám még a múlt ősszel úgy tetszett, ez a front mintha nálunk is megtörne: hiába az elmúlt tíz év bravúrokban gazdag története, hiába a magyar fölemelkedés, hiába a páratlan ütemű építkezés, hiába a világ növekvő elismerése és rokonszenve, hiába a gigászi vállalkozások a magyar megmaradás megvalósítására, mintha mindez semmit sem ért volna a virtuális valóságok hamis képzeteivel szemben.

A tavaly őszi önkormányzati választások sokkja megrázta a nemzeti tábort, ugyanakkor föllelkesítette azon pogány hadakat – mert mi másnak nevezhetnénk őket? –, akiket a zsákmány megkaparintásának lehetősége hajtott, és akiket Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében találóan írt le: »alul kisnyilas gatya, fölül vörös mellény, rajta szivárványszínű kitűző«. Mindegy, honnan jött, mindegy, hogy mit akar, egy a lényeg, megszerezzék a zsákmányt, aztán majd osztoznak rajta.

Az ön kedvenc lapja az év elején csekély örömmel adta hírül, hogy arra a kérdésre, miszerint ha most vasárnap lennének a választások, és csak két párt jelöltjei közül lehetne választani, a megkérdezettek – akik a társadalom egészét jelenítették meg – többsége az egyesült ellenzéket támogatta. Most viszont őszinte örömmel tudatjuk, hogy megfordult a trend, ma már ha csekély mértékben is, de a Fidesz–KDNP-t támogatja a többség, vagyis a győri, budafoki diadal nem kiugró véletlen volt, hanem a közvélemény átalakulásának jele, amit nem változtat meg a rendkívül alacsony részvétel melletti moslékkoalíciós dunaújvárosi győzelem sem.”