Ha már nem megy tovább a Néppárttal

Ha volt ember, aki az utolsó utáni pillanatokig is bízott abban, hogy érdemes a Fidesznek az Európai Néppárt kebelén maradni, az én voltam. Erről írtam, beszéltem, másokat is győzködtem. Felhoztam, hogy létezik az a mértékű sértettség, amit még érdemes lenyelni a tűz közelsége miatt, állítottam, hogy a lengyeleket érő vegzálás azért is jelentősebb, mert kisebb, kevesebb befolyással rendelkező frakció tagjai, és őszintén úgy gondoltam, egy magyarázható, technokrata megközelítése a helyzetnek a maradás. Előnyösebb maradni, hiszen némi védelem azért mégiscsak jár, és sokkal előnyösebb pozícióban leledzünk, mint a vadonban. Politikailag ezt a Nyugat-Európát már úgysem lehet érdemben megváltoztatni, hát legalább a jussunk maximumát a legegyszerűbben kapjuk meg, amíg létezik az intézmény.

A napokban gyakorlatilag eldőlt, hogy ez a gondolat tovább nem tartható, és dacára az olaszok, a franciák és a spanyolok kiállásának, a néppárti frakció végérvényesen, minden eddiginél látványosabban és egyértelműen elterpeszkedett a baloldal karjaiban. Ne ámítsuk magunkat, ez nagyjából eddig is nyilvánvaló volt, de a 2019-es választások hozta gyengülés tartott kést a néppártiak torkához. Ugyanis addig, erősebb tömörülésként tehettek gesztusokat saját, elvhű, belső ellenzéket jelentő párttársaik felé, de az intenzívebb módon, a jobboldaliság bizonyos aspektusait látványosabban képviselő pártok megerősödésével a nemzetközi baloldal egyértelműen döntéskényszerbe hozta az EPP-t: ezekkel a szennyes nácikkal tartotok, vagy végre elkötelezitek magatokat az európai értelemben vett, beidomított, csicska-jobboldaliság mellett? És a rettegve érkező válasz egyértelműségének jeleit az elmúlt napokban is láthattuk.

mert egy hosszas, elfáradt kapcsolatból sem olyan könnyű kilépni, a másik szemébe nézve azt mondani – miközben emlékszel a szépre is, hát persze, hogy ilyen szituációban inkább arra emlékszel –, köszönöd, nem köszönöd, de ennyi volt. Ott van Szájerék évtizedek alatt kialakított, sok vonatkozásában nyilván barátsággá is erősödött kapcsolatrendszere, ott van az a magyarországi illetőségű, Brüsszelben dorbézoló galeri, akik ugyanúgy és ugyanazzal támadják Magyarországot, mint szellemi elődeik száz évvel ezelőtt - bár utóbbiak helyzete legalább kényszerű emigráció volt, nem önként választott, mint a mostaniaké –, és ott van egész Európa vizslató tekintete, ahol a haladók minden botlást úgy ünnepelnek, mint az egyszeri online vitázó, amikor látja, hogy vitapartnere helyesírási hibát vétett.

Nem baj. Az első lépések valami régitől valami új felé csak kívülről tűnnek botlásnak.

de ez semmit sem mond el arról, hova vezet.

Nyilvánvalóvá lett, hogy a Néppártra többet nem számíthat a magyar kormánypárt éles helyzetekben. Nem az a szövetségesed, aki szívesen fotózkodik veled a sikerben, hanem az, akire a bajban is számíthatsz. És végül nyilvánvaló, hogy a Néppárt sokadszorra, de minden eddiginél fájdalmasabban árulta el a Fideszt. Immár semmi sem maradt azokból az érvekből, amelyek láttán azt lehetett mondani, ez vagy az még belefér.

Eljött az utolsó utáni pont, ahol már nem fér el több hátbatámadás a konzervatívnak csúfolt balos ügynökök, mindenféle karakteres jobboldaliság felvállalásától rettegő aktatologatók gyűjtőházától.

Komoly taktikázást kívánnak a továbbiak. Az Identitás-féle koalíció nem opció, mert a demokratikus elvekre olyannyira ügyelő EP a legnyilvánvalóbb módon fojt meg és tipor el mindenfajta identitásos próbálkozást. A jó viszonyt fent kell tartani, de ezt a helyzetet Salviniék is meg fogják érteni. És természetesen adja magát legközelebbi szövetségeseinkkel az összebútorozás.

Van azonban egy még jobb lehetőség, és azt hiszem – illetve remélem – Orbán Viktor ezt fogja választani:

Ez illene ahhoz a külpolitikai súlyhoz, ami az utóbbi években egyre látványosabban Orbán sajátja, ki lehetne pár pártot ugrasztani az EPP-ből is, és új szövetségre lehetne hívni azokat a jobboldaliakat, akik eddig más családokban vagy éppen függetlenként politizáltak.

 Sokaknak imponálna egy kormánypárt által létrehozott pártcsalád tagjainak lenni. Vagy több kormánypárt által. A lehetőségek számosak. Ez a szövetség jelenleg nem az első és nem is a második legerősebb konstrukció lenne a parlamentben, de már csak a létezésével is sokaknak üzenné: vannak, akik nem hátrálnak meg, nem lépnek hátrébb és nem adják fel a küzdelmet.