Akváriumból készítettünk halászlét

„Mindezek azonban csak a megfelelő előfeltételek voltak. A térség népeinek szabadságvágya és bátorsága kellett ahhoz, hogy megváltozzon a világ Közép- és Kelet-Európában. Ismét a lengyelek és a magyarok vállalták az úttörő szerepet. Mindkét modell a békés átmenetet tűzte ki célul. A lengyelek korábban kezdték, de lassabban haladtak, a magyarok később indultak, de 1989 őszén már az élre törtek. Nem felelnek meg a valóságnak azok az összeesküvés-elméletek, amelyek azt sugallják, a térségbeli rendszerváltozások nagyhatalmi megállapodások alapján jöttek létre és kívülről vezényelték. A sokszor hivatkozott máltai csúcs (1989. december 2–3-án Málta szigete mellett egy hajón találkozott George Bush és Mihail Gorbacsov) csak az események követése és közös értékelése volt. Semmiképpen sem generálója és irányítója. Jelentősége abban áll, hogy megüzenték a világnak, a békét nem veszélyeztetik, egyikük sem avatkozik be közvetlenül a folyamatokba. Ezáltal történelmi jelentőségű volt a találkozó, mert gyakorlatilag a hidegháború végét jelentette. Itt kell azonban megemlíteni, hogy a Nyugat közvetve azért folyamatosan beavatkozott, egyrészt különböző módokon támogatta a demokratizálódási folyamatot, másrészt azonban – és ezt viszonylag kevesen tudják – lassítani akarta a rendszerváltoztatások folyamatát, a szovjet tömb teljes szétesését, mert nem volt felkészülve az új világrend kialakulására, félt az évtizedek alatt kialakult egyensúly felbomlásától.

Bármilyen hihetetlen, de én több esetben szem- és fültanúja voltam, nyugati vezetők kértek bennünket, ne rohanjunk előre, csak szépen lassan haladjunk, akár megállhatunk egy időre. De mi, közép-európai rendszerváltoztatók, nem álltunk meg, gyorsítottunk. Többnyire békés úton, jó és kevésbé jó, néha rossz kompromisszumokkal, esetenként hibákat is elkövetve. De haladtunk. Látva ezt nyugati barátaink is váltottak. Felgyorsították az úgynevezett működő tőke térségünkbe irányítását, oroszlánrészt kihasítva valamennyi ország privatizációs folyamatából. Sajnos kijelenthető, hogy Lajtán túli barátaink nagy része az összeomló szocialista tervgazdálkodás romjain többnyire csak saját pénzügyi-gazdasági haszonszerzésükre törekedett. Érthető, de nehezen elfogadható magatartás, ha európai értékrendben, emberi szolidaritásban gondolkodunk. Számos példa lenne itt felhozható, de csak egyet említek. Az osztrák sógorok felvásárolták a magyar cukoripart (kényszerprivatizáció!?), majd bezárták a gyárakat és elkezdték exportálni hozzánk az Ausztriában gyártott cukoripari termékeiket.

Mindez szomorú és sajnálatos, de az adott helyzetben többé-kevésbé érthető volt részünkről, hogy így cselekedtünk. Azért mondom, hogy többé-kevésbé érthető, mert a történelemben példátlan feladat előtt álltunk. Egyidejűleg kellett kommunista diktatúrából demokratikus jogállammá, parlamentáris demokráciává átalakulni, és a működésképtelen szocialista tervgazdaságból szociális piacgazdaságot varázsolni. Mindezt úgy, hogy közben azért minden működjön, az adóssághalmazt fizessük vissza, de az emberek ne éhezzenek, sőt érezzék minél előbb az átalakulás előnyeit. Mert ne feledjük, a nép csodákat várt a rendszerváltozástól. Teljes szabadságot (ezt megkapta) és nyugati életszínvonalat. A lecke olyan volt, mintha egy robogó vonat vasúti szerelvényét és az alatta húzódó síneket úgy kellene felújítani, kicserélni, hogy közben a közlekedés egy percre se álljon le.”