Káoszt mindenáron

„Ugye ismerik a történetet, amikor a róka és a farkas sétál az erdőben, és arra a következtetésre jutnak, hogy meg kellene verni a nyulat? Miért is? »Ha van rajta sapka, azért, ha meg nincs, azért.« Napjainkban hasonlót tapasztalunk, de nem az erdőben, hanem Budapest utcáin. Mindegy, hogy az Orbán-kormány mi tesz és milyen kérdésben hoz döntést, a lényeg, hogy támadni kell az intézkedéseit – a káoszelmélet értelmében – folytonosan.

Legutóbb például a színházi világ struktúrájának áttekintése kiváltotta vitában az utcára csábított emberek jelentős része csak azt érzékelte, hogy a kormány ellen lehet obstruálni. Még arra sem lett figyelmes senki, hogy a kormány közben visszakozott egy határozottabb álláspontjáról. A demonstrációból fakadó és megjátszható tüntetés élén maga az újonnan – nem kevés trükkel – megválasztott főpolgármester, Karácsony Gergely haladt.

Nem az a kérdés, hogy egy közhivatalt betöltő, Budapest rendjéért és persze nyugalmáért felelős legfőbb méltóság mit keres egy marginális, a színházi világ belső ügyeit érintő tömegdemonstráción, hanem az, hogy honnan tud erre időt szakítani.

Amikor Tarlós István volt a főpolgármester, 48 órát igénylő napi 24 órájába egyáltalán nem fért bele a tüntetéseken való részvétel. Fel sem merült, hogy a főváros lakosságának elenyésző kisebbségét érintő ügyben politikai állásfoglalást tegyen. Ő maga kilencéves főpolgármesteri munkássága idején számtalanszor kritizálta az Orbán-kormányt, de nem az utcán és nem a káoszt támogató rendezvényeken.

Miközben Karácsony főpolgármester csapata a demokrácia pallosát a magasba emelve védi a színházi világot a politika befolyásától, azért gyorsan hozzáteszik, hogy Dörner György meg se próbáljon újból pályázni az elmúlt évtizedben az általa minőségivé tett Újszínház igazgatói beosztására, mert azt garantálják, hogy övé lesz a legrosszabb pályamű. Sőt eltökélten és kétségbeesetten próbálnak indokot találni arra, hogy Dörnert idő előtt hogyan tudnák elmozdítani az igazgatói székből. Ennek érdekében hajánál előrángatott ügyben igyekeznek a magukat mindenki bírájának tartó Gy. Németh Erzsébetek besározni őt.

A támadás egyértelmű okát csak azok nem látják, akik el akarnak zárkózni a valóságtól. Ugyanis rendkívül irritáló lehet a mai fővárosi vezetésnek, hogy a belváros szívében egy olyan ember vezeti az Újszínházat, aki konzekvensen keresztény magyar embernek vallja magát az álcázott liberális korszellemben. S ha ez nem lenne elég, még azt is Dörner György rovására írhatják, hogy színháza csak és kizárólag magyar írók darabjait adja elő. No persze nem a liberális kottából játszó silány műveket, hanem például a múltban agyonhallgatott Herczeg Ferenc-drámákat.

Az Újszínház elleni támadások hátterében felsejlik az az elterelési szándék, mely a Katona József Színházban kialakult botránnyal függ össze. Demonstrálni kívánják, hogy máshol is – ez esetben az Újszínházban – történtek hasonló botrányszagú események, úgymint nők zaklatása. Ami csak azért meglepő állítás, mert nincs semmiféle vizsgálandó ügy az Újszínházban.”