Peti áll a ház előtt

Az utóbbi egy hónapban számtalan kormánypárti rendezvényen, fórumon és műsorban próbálta a Fidesz-KDNP pártszövetség és a jobboldali holdudvar kielemezni az önkormányzati választások eredményét, annak kisebb sikereit és sokkal nagyobb kudarcait. Az ellenzéki tetszhalott ugyanis felkelt és erősödik – részben a Fidesz-KDNP kárára.

A kudarc megfejtése közben sokan emelték ki a kommunikációt és annak csatornáit, mások a napról-napra erősödő Momentum által megszólított fiatal generációkban látják a jövőt – a Fidesz azonban nem tudja megragadni a fiatalságot, és ennek számos oka van. Lehet dobni kígyót, békát a mai fiatal generációra, mondván, hogy tanulatlanok, tapasztalatlanok, jó dolgukban azt se tudják, mit csináljanak; de abban az országban, ahol a társadalmi mobilitás és a középosztály anyagi kiszolgáltatottsága az OECD-országok utolsó harmadában van,

Hadd mutassam be most Péter és Gergő történetét!

Péter lassan betölti a huszadik életévét, idén kezdte meg egyetemi tanulmányait. Édesanyja a helyi önkormányzatban dolgozik ügyintézőként, édesapja a kisvárosuktól tíz kilométerre lévő benzinkúton keresi kenyerét. Mindketten becsületesen dolgoznak, édesapja sokszor éjszakázik a benzinkúton, kétévente pedig a karácsonyt sem tudja otthon tölteni. Péter édesanyja felsőfokú végzettséggel rendelkezik, a ’90-es években szerezte főiskolai diplomáját. A család bevételein a szülőkön és Péteren kívül még a család legfiatalabb tagja, Gergő osztozik. A nagypapa öt évvel ezelőtt halt meg rákban, a nagymama egyedül él, mostanában betegeskedik, a dráguló gyógyszerek és az egyre szűkösebb egészségbiztosítás miatt gyakran szorul anyagi segítségre. 

Péter a család jól tanuló, egykor a városi gimnáziumba járó gyermekeként egy budapesti egyetemen folytatja tanulmányait, azonban a kollégiumba nem veszik fel, mert a pontjai nem alakulnak túl jól – figyelembe véve, hogy éppen nem esik bele a szociálisan rászoruló kategóriába. Az egyetemtől fél órára találnak Péter szülei albérletet, egy szűkös szobát egy nagyobb garzonban havi 60 ezer plusz rezsiért. Sebaj, majd édesapa túlórázik néha a benzinkúton.

a szülei bére azonban nem követik az árszínvonalat. Egy kiló paradicsom öt éve feleannyiba került, mint most, a vacsorát tökéletesen kiegészítő TV-paprika kilója 1200 forint – mondhatni, luxustermék. Péter az egyetemen nagyon jó lehetőségeket talál és jól is tanul, belefektetve a munkát, ami gyümölcsöző ösztöndíjat hoz neki, havi 8.652 Ft formájában – ennyi lenne? Ezek után nem csoda, hogy Péter este elmegy egy körúti kocsmába és a barátokkal hamar leissza az összeget, hiszen másra nem nagyon jó. 

Eközben a helyzet otthon sem fényes, Gergő a szomszéd kisváros szakközépiskolájába jár, elektronikát tanul, hiszen az a jövőben jól jövedelmező szakma lehet. A szakközépiskolából azonban hirtelen szakgimnázium lesz, és bő két év leforgása alatt Gergőnek úgy kell érettségiznie a rendes és a szakmai tárgyakból, hogy a tanrendet és tananyagot számtalanszor megváltoztatva, szakirányos tanárok és kiszámítható számonkérés híján a kilátások nem túl jók. Gergő édesanyja el is megy a féléves szülőire, ahol a több ismerősével közösen számon kérik az osztályfőnököt a nagy fejetlenség miatt, amire az széttárja a karját: „ez van, én sem tudok mit csinálni”. Gergő jövője kiszámíthatatlan, közben a nagymama kórházba kerül, elesett és eltörött a felső combcsontja, a boríték a sürgős és veszélyes műtét miatt sok tízezer forinttal a helyi kórház sebészorvosa zsebében landol. 

A család felmerülő kiadásai miatt – bár Péter Budapesten tehetségesen rendezi az életét, minden idejét, tapasztalatát és tudását a tanulásba ölve – otthonról szólnak neki, hogy nem biztos, hogy így fognak menni a dolgok, mint eddig. Péter a helyi diákszervezet segítségével egy belvárosi hotel recepcióján kezd dolgozni, ahol sokszor éjfélig húzódik a műszak. Másnap reggel szeminárium. Péter napirendjében a kutatás és tanulás idejét lassan meghódítja a munka, ami most mindenképpen jól jön, hiszen a főbérlő az ingatlanpiac változásai miatt megemelte egy tízessel az albérletet.

átlagos tanulmányokkal és teljesítménnyel pedig csakis átlagos bérszínvonalat lehet elérni. Péter a diplomája után egy elővárosi KKV-ben tevékenykedik, fizetéséből éppen fedezni tudja a barátnőjével közösen bérelt lakásukat – sajátról nem is mernek álmodni. Otthon közben Gergő leérettségizett, ám a budapesti élet nehézségei miatt inkább egy megyei nagyváros főiskolájára ment.

És, hogy miért kellett ezen a kis történeten átrágnunk magunkat? A gazdasági fejlődés, az 5%-os GDP növekedés és a 70% alatt lévő államadósság Péternek és Gergőnek nem segített: ők nem éreznek belőle semmit, vagy ha igen, az sem számottevő. Az árak növekednek, a bérek lassabban emelkednek utánuk, a nyugdíjhelyzet pedig ilyen körülmények között egyre rosszabb lesz, ahogyan

Természetesen nem arról van szó, hogy mindent az emberek alá kell tolni, de a lehetőségnek nyitva kell állnia. Magyarország társadalmi mobilitása Kína és India szintjénél jár, Argentína és Chile már megelőz minket. Középosztály és fejlődő társadalom nélkül pedig nagyon nehéz lesz polgári Magyarországot építeni.

Az emelkedő ingatlanárak miatt a középosztály kiszolgáltatottsága nagy mértékben növekedik, és bár azt látjuk, hogy emberek tízezrei járnak a Balatonra nyaralni és költik a pénzüket moziban, piacon, fesztiválon; azt elfelejtjük, hogy a lecsúszás veszélye akár egyetlen apró változással bekövetkezhet – legyen az munkahelyváltás, egy hozzátartozó lerokkanása vagy halála. A fiatalok előtti jövő sem túl fényes, hiszen a magyar társadalom a jövedelmi mobilitás szintjén az utolsó helyen áll az OECD-országok rangsorában. Ha a jövedelmi csoport szintjén nézzük a magyar középosztályt, akkor a számok nem állnak rosszul, azonban e társadalmi osztály utánpótlása aligha biztosított a megfelelő mértékben, hiszen kevesebb lehetőség áll számukra rendelkezésre, illetve a fent említett hirtelen változások hamar kettétörhetnek egy egyetemi karriert vagy életet.

Magyarországon a középosztály 60%-a sebezhető, ami közel sem megnyugtató a jövő szempontjából.

mivel őket nem érdekli Gyurcsány, akkor még kisgyerekek voltak. Kilenc év után nem lehet visszamutogatni a kétezres évek közepére akkor, amikor már az emberek nem a Gyurcsány-érához, hanem a körülöttünk lévő országokban – és főleg a Nyugat-Európában – tapasztalható életszínvonalhoz hasonlítják az életüket. És teszik mindezt teljesen jogosan. A jelen és a jövő választásain pedig mindezen percepcióik alapján fognak döntéseket hozni.