A város és a család elfér egy szívben

„Gondolom, nemcsak öröm és siker érte a három ciklus alatt, hanem bőven jutott a nehézségekből is. Hogyan tud átlendülni rajtuk, miből merít erőt?

Nem igaz, hogy a polgármester soha nem keseredik el, nem fárad el, nincsen lelkileg nehezebb időszaka – de ez minden területen így van. Nincs két egyforma napunk. A legnagyobb lendületet az adja, amikor az emberekkel beszélgetek a városban. Sokan biztatnak, kérdeznek, javaslatot tesznek, új ötlettel hozakodnak elő, vagy arra kérnek, ezen vagy azon javítsunk még. Munkámhoz sok erőt ad az is, hogy minden reggel elolvasom az aznapi evangéliumot és elmélkedem rajta, majd végiggondolom az előttem álló napot, és kérem hozzá a Teremtő segítségét. 

Sokan vélik úgy, jobb, ha a hívő ember távol tartja magát a politikától, mert azzal a tisztességtelen emberek foglalkoznak, és nem lehet benne tisztának maradni. Mit gondol erről?

Az a nehéz feladat jutott a hívő embereknek, hogy nekik nem egy, hanem két országot kell építeniük: a földit és Isten országát. Ha képesek vagyunk arra, hogy e kettőt egymáshoz igazítsuk, akkor el tudjuk kerülni, hogy megbotoljunk. Nagyon szomorú látásmódja van annak, aki megkérdőjelezi, hogy keresztény ember foglalkozhat-e politikával.

A politizálás eredetileg közösségépítést jelent. Ha a politikus tényleg közösséget épít, az emberek között él, velük tevékenykedik, akkor nem tud gazemberséget elkövetni, mert azonnal leleplezik.

Amikor polgármester lettem, sokan óva intettek, hogy inkább ne beszéljek arról, hogy hívő vagyok, mert akik nem azok, nem fognak szeretni. Én azonban nem akartam és nem is tudtam volna eltitkolni. Úgy érzem, a tataiak elfogadtak ilyennek, és megszokták, hogy beszédeimben gyakran szerepel a Jóisten és a keresztény tanítás.

Teológiát, mentálhigiénét tanult, hosszabb ideig dolgozott szociális területen. Megszerzett tudását, tapasztalatát hogyan tudja hasznosítani a városvezetésben?

Óriási hasznát veszem, persze rengeteg olyan terület van, amelyhez jó lenne még érteni, próbálok is minél több tudást felcsipegetni. Becsülöm azokat a polgármester-társaimat, akik veszik a fáradtságot, és újabb egyetemekre iratkoznak be. Amikor ezen gondolkodom, mindig arra jutok, nem kell mindenhez kiválóan értenem, hiszen nagyszerű munkatársaim vannak, szakmai tudásukra támaszkodhatom. A polgármester feladata, hogy vigye a zászlót, menjen előre és követni lehessen. Ehhez pedig az kell, hogy szót értsen az emberekkel, jó szervező és szociálisan érzékeny legyen. Ha mindenki arra megy, amerre akar, akkor nem lehet várost, közösséget építeni. A várost közösséggé kell kovácsolni, ha nem sikerül, akkor az csak lakóhely marad. Azt szeretném és azon dolgozom, hogy Tata otthona és ne csupán lakóhelye legyen az embereknek.

A polgármesterség nem olyan szakma, amit kitanul az ember, lépked előre a ranglétrán, és egyszer csak az lesz. A polgármester, ha megválasztják, rögtön a város élén találja magát. Kitől tanult? Van-e példaképe?

Egy nagyobb hivatalban minden területnek megvan a szakembere, akire bátran támaszkodhatunk. Szoros kapcsolatot ápolok a kisvárosok polgármestereivel, rendszeresen találkozunk, mindenki megosztja jó példáit, adjuk egymásnak az ötleteket, amelyeken nincs »copy right«, nyugodtan lehet másolni őket. Szoktam figyelni a vezetőtársaim személyiségét, életmódját, hozzáállását is, hogyan kezelnek bizonyos ügyeket, hogyan viszonyulnak munkatársaikhoz és a választópolgárokhoz.

Bencze Lóránttól tanultam a legtöbbet arról, hogy milyen a jó vezető, ő nagyszerű főnököm volt a zsámbéki főiskolán, ahol több mint tíz évig dolgoztam főtitkárként. Az ő személyisége, vezetői attitűdje mindmáig követendő példa nekem. Bármikor mentem be hozzá egy gonddal, nem esett kétségbe, leültetett, és kérte, mondjak egy-két megoldási javaslatot, mivel én ismerem legjobban az adott területet. A döntést mindig ő hozta meg, de kikérte kollégái véleményét. Soha nem szégyen másoktól tanulni, meghallgatni mások véleményét, de a döntést bátran vállalnunk kell.”