„Ideje volt, hogy egy fiatal, a belharcoktól a kora miatt is távol maradt történész, aki az Amszterdami Egyetem holokauszt és népirtás szakán szerzett mesterfokozatot, és járatos a téma nemzetközi szakirodalmában, állást foglaljon a magyar közigazgatás felelősségéről, abban, hogy a második világháború utolsó évében náci haláltáborokban elpusztították a magyar zsidóság háromnegyedét, több, mint félmillió embert.
Veszprémy világosan elhatárolja, kikről ír: a magyar közigazgatás mintegy kétszázezer alkalmazottjáról, vagyis a teljes akkori magyar népesség valamivel több, mint egy százalékáról, akik »ténylegesen és bizonyíthatóan részt vettek a holokausztban«. Abból indul ki, hogy a gettósító magyar bürokraták »nem egyszerűen fogaskerekek voltak egy gépezetben, hanem képesek voltak társadalmi csoportok tagjaiként reagálni, mégpedig az adott társadalom jellegzetességeinek megfelelően«.
A német megszállás előtti időszakról szólva leszögezi: »A korabeli Magyarországon nem volt mérvadó politikus, aki a zsidóság kiirtását tervezte volna, és a zsidóság fizikai eltávolításának vagy kitelepítésének felvetése is elsősorban a civil szférából és a politikából, nem pedig az államigazgatásból érkezett.«”