Az állatoknak márpedig nincsenek jogaik (2018)

„»Remélem, rá tudok mutatni, hogy szerethetjük úgy az állatokat, hogy közben morálisan nem helyteleníthető megenni őket, vadászni rájuk,  háziállatként tartani őket, ruhát csinálni a bőrükből, és akár még kísérletekre is felhasználni őket. Az igazi kérdés nem az, hogy megtehetjük-e mindezt, hanem hogy mikor és hogyan« – írja Roger Scruton Animal Rights and Wrongs című kötetében. (...)

S még akkor sem, ha az állatoknak nincsenek jogaik – mint azt Scruton a nyugati hagyomány fényében állítja –, kezelhetjük őket kedvünk szerint, ugyanis a helyzet az, hogy az állatokkal való egyes bánásmódok helyesek, mások pedig helytelenek. Az állatok jogalanyként és személyként kezelése ugyanakkor nem a méltóságuk elismerése lenne, hanem valódi természetük ignorálása, és ezzel a velük való kapcsolat elvesztése. Máskülönben a rókának kötelessége lenne elismerni a csirke élethez való jogát, és így egész fajok halnának ki. Ha egy kutya megtámad egy bárányt, nyilvánvalóan nem a kutya, hanem a gazdája a felelős ezért. 

»Míg szimpátiáink kiterjedhetnek – és elkerülhetetlenül ki fognak terjedni – az állatokra is, nem szabad, hogy azok válogatás nélküliek legyenek. Az állatoknak ugyan nincsenek jogaik, mégis nekünk vannak feléjük kötelességeink és felelősségünk – vagy legalábbis némelyikük felé.«

Háromféle viszonyunk lehet az állatokhoz: mint háziállatok, mint haszonállatok és mint vadállatok. És ahogy az állatok kapcsolatba kerülnek az emberrel, úgy nő feléjük a felelősségünk: a háziállatok és haszonállatok esetében ez egyértelmű, de már a vadállatok is egyre jobban függnek tőlünk, hogy megvédjük élőhelyüket. Ezek közül azonban csak a háziállatok az emberiség tiszteletbeli tagjai. A háziállatok és haszonállatok közül nagyon sokat, beleértve a kutyákat, a lovakat, a macskákat, gyakorlatilag az ember tenyésztett ki évszázadok folyamán. Az életünket nem áldozhatjuk fel állatokért, ugyanakkor a háziállatokat sem áldozhatjuk fel a vadállatokért – okoskodik Scruton. (...)

Az állatoknak nincsenek jogaik (Alasdair MacIntyre szerint egyébként az embereknek sincs), de ez nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk és ne lennének kötelességeink feléjük. A velük való bánásmódunk nem valamiféle morális  törvényből származik, hanem az erényből, a szimpátiából és a kegyességből.

A szentimentalizmus veszélyes, az állatokat mindentől féltő szentimentalista igazából csak a saját érzelmi jólétét félti. A vidékre látogató turisták azonban az állatokat csak cuki fotókról ismerik, ezért ellenzik a vadászatot, tenyésztést és más dolgokat.  Aki vadászik, horgászik, annak valódi kapcsolata van a természettel, az állatokkal, és valóban érdeke az természet egyensúlyának fenntartása is. 

A törvénynek csak a tudatos, önmagáért való szenvedés okozását szabad tiltania, mint az állatkínzás. A túlszabályozást azonban, ami a modern társadalmak egyik problémája, el kell kerülni. A jogokkal nem rendelkező állatok törvényi védelme – teszem én hozzá – azért nem ellentmondás, mert a teremtés iránti kötelességeink részben kodifikált törvényekben fejeződhetnek ki, ez a praktikus módja a gyakorlatba való ültetésének.”