Miért dühös a jobboldal a Coca-Cola reklámjaira?

„A kirekesztő politikai beszédmódok természetesnek vett, látszólagosan rutinná vált kategóriák mentén operálnak és paranoiásak a határok elmosódásának és kategóriák fellazulásának eshetőségétől. A kategóriák megszilárdítása erőteljes és átfogó politikai munkát igényel, a normaszegés pedig állandósult szankciókkal kell, hogy járjon, amit napi szinten lehet megtapasztalni.

Két vagy több maszkulin test egymáshoz való gyengéd, támogató, nem romantikus viszonya aláássa a hierarchikus viszonyokban megszilárdult társadalmi és emberi viszonyokat, ráadásul egyúttal a »normálisnak elfogadott« femininitásokkal is elválaszthatatlanul dialektikus viszonyban áll, ami a modern nacionalista politika számára elfogadhatatlan következményekkel jár.

Éppen ezért bármilyen emancipatorikus politikának meg kell kérdőjeleznie a testek között és a különböző normatív kategóriák szerint értékelt, érzékelt és kizárólag adott kategóriaként felismert testeken meghúzott határokat. A nem kirekesztő, támogató homoszociális viszonyoknak ugyanúgy megvan a potenciálja arra nézve, hogy megzavarja a természetessé maszkírozott gender kategóriákat és különböző intim, nem versengő kapcsolatokon alapuló maszkulinitások mentén operáljanak.

A sivalkodók szerint a cég merketingfogása az, ami kirekeszti azokat, akik nem értenek egyet a »provokálással«. Szerintük politikai identitásból úgy lesz fogyasztói csoport, hogy csak azokat bátorítják arra, hogy fogyasszák termékeiket, akik nem homofóbok.

A politikai identitás áruba bocsáthatósága valóban része a szivárványkapitalizmusnak (de nem a queer buzilobbinak, az éppen ezt a logikát támadja sokszor), de ebben az esetben a jobboldali felháborodás esetében inkább ellenkező irányban történik meg az átmenet. Ebben az esetben fogyasztói csoportból úgy lesz politikai identitás, hogy olyanok, mint a cikk szerzői többet nem vesznek meg egy adott terméket azért, mert az szerintük provokál és politizálja fogyasztásukat olyan módon, hogy nem értenek azzal egyet.”