Az új-zélandi meleg tündérmese, avagy aki mindig rákontráz a kormány provokációira, az nem progresszív ellenzéki, hanem a NER futóbolondja

„Nem véletlen, hogy ezekből az ünneplő posztokből a nők minden szinten ki vannak zárva. Nem jelentene nagy megerőltetést pedig belegondolni, hogy azt a gyereket kihordta valaki, nyilván nem jó kedvéből vállalva a súlyos testi és lelki megterhelést. Nem ártana a történetet ebből a szemszögből is megnézni, és akkor rájöhetnének, hogy az új-zélandi tündérmese mögött egy sokkal komorabb történet rejlik. Hogy a béranyaság nem kevesebb, mint kőkemény kizsákmányolás csak annak titok, aki szemellenzőt hord – mindenki járjon utána, aki eddig nem akart. Csak hát túl kellemetlen igazság ez azok számára, akik a jelenlegi világrend fenntartásában érdekeltek. A liberális »emancipáció« gondolatvilága egész pontosan odáig terjed, amíg toleranciáról és elfogadásról kell papolni, ami szépen elfedi a materiális egyenlőtlenségeket, jelen esetben az egymástól elválaszthatatlan gazdasági és nemi hierarchiákat. Nem láttam, hogy bármely »ellenzéki« szereplő (»civil«, sajtómunkás, stb) kritikát fogalmazott volna meg a nők meleg férfiak – vagy meddő heteroszexuális párok – általi kizsákmányolása ellen a Mallard/Coffey-sztori kapcsán. Sőt, amint valaki kritizálni merte az új-zélandi csodát, rögtön ugrott az online csendőrség valamely tagja, hogy homofóbiát kiáltson.

Kövér László meleg ügyet akart csinálni a béranyaságból, holott a béranyát igénybevevők többsége heteroszexuális. Ettől függetlenül Kövér Lászlónak igaza van abban, hogy a béranyaság elfogadhatatlan – de ez független attól, hogy melegek vagy nem melegek veszik igénybe. Viszont a melegek gyerekvállalása nem teszi elfogadhatóvá sem a béranyaságot, ahogy azt az önjelölt progresszívek állítják. Az, aki mindig rákontráz arra, amit a kormány mond, az nem azt bizonyítja, hogy mennyire haladó szellemiségű, hanem azt, hogy a kormány logikáját követi. Azzal, hogy egy szűk, jómódú meleg férfi kisebbség jogainak érdekében a nők jogait tiporják sárba, ezek a szereplők csak arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a rosszabb társadalmi helyzetű többség semennyire sem érdekli őket. Nem véletlenül provokál a kormány újra és újra ezekkel a témákkal, a (tág értelemben vett) ellenzéki közeg pedig olyan mélységesen színvonaltalan, hogy sokan közülük rögtön ugranak, hogy rákontrázzanak a kormány provokációira. Nem kell nagyon éleseszűnek lenni, hogy észrevegye valaki: ezek Orbán kottájából játszanak, ingyen és bérmentve növelve a kormány népszerűségét. Nem azért, mert a többség gyűlölködő lenne, hanem mert látják a liberális ál-emancipáció alapvető igazságtalanságát.”