A sport kiváló kapcsolatteremtő erő

„Futballozni mikor kezdett?
A foci kisgyerekkoromtól elkísér. A kertünk végében volt egy pálya, délutánonként ott rúgtam a labdát a fiúk­kal, vagy az udvaron dekázgattam. Az iskolában viszont a lányoknak akkoriban még nem engedték meg, hogy futballozzanak, így a gimnáziumban az atlétika mellett kosaraztam. Kétezerkilencben kerültem tanácsadóként Brüsszelbe, s néhány évvel később elvittem a fiaimat focizni. Az edzéseiket a pálya széléről néztem, közben elbeszélgettem az edzőkkel, s olykor trükközgettem a hozzám guruló labdával. Egyszer aztán megkérdezték, miért nem focizom én is, hiszen van egy csapat, amelyben örömmel fogadnának. Az utolsó brüsszeli évünkre jött össze, hogy eljárhattam edzeni az FC Saint-Michel Bruxelles együtteséhez.

S milyen volt a csapat?
A mi megye együnknek megfelelő bajnokságban az alsóházhoz tartozott, mégis meglepően jó színvonalon futballozott. A Saint-Michelnek köszönhetően a belga átlagemberekkel is napi kapcsolatba kerültem; védőnőtől tisztviselőig színes volt a paletta, a legidősebb kerettagunk egy hatvan felett járó, hihetetlenül aktív anyuka volt. Szakmailag is remek lehetőség volt, hogy kipróbáljam magam nagypályán, ami teljesen más dimenzió. Mire azonban beépültem a csapatba, s megtaláltuk a posztomat, hazaköltöztünk Brüsszelből.

Mi volt a posztja?
A középpályán éreztem magam a legjobban. Itt védekezésben és támadásban is tudtam segíteni a csapat játékát, s labdaszerzés után a támadásépítést.

Eszerint Orbán Viktor képletesen fogalmazott, amikor miniszteri kinevezésének átvételekor így köszöntötte önt a közösségi oldalán: »Új csatárt igazoltunk.«
A hasonlatnál maradva: miniszterelnök úr a magyar kormány szövetségi kapitánya, ő tudja, milyen poszton számít rám a csapatban.

Amúgy a sport segített a napi munkájában Brüsszelben?
A sport kiváló kapcsolatteremtő erő, akárcsak a zene. A politikában is fontos, hogy többféle nexusból ismerjük egymást. Például tudjuk a másikról, mit sportol, melyik csapatnak drukkol. Spanyol politikussal eleve úgy ültem le tárgyalni, hogy tisztában voltam vele, melyik stadionba van bérlete dinasztiákra visszamenőleg. Egyszer egy zöld szervezet flamand képviselője jött hozzám lobbizni klímaügyben. Vele úgy indult a beszélgetés, hogy megkérdeztem, nem tud-e egy jó focicsapatot, amelybe a fiaimat elvihetném. Miután elmondta a klímapolitikai álláspontját, adott egy listát a flamand klubokról. Igaz, végül frankofon csapatot választottunk, mert ott volt hely, ugyanis az óriási túljelentkezés miatt az öt és tíz éves kor közöttiek várólistára kerülnek a jobb egyesületeknél.”